Műsorújság
RTL Most

Újabb két ÉNB szereplő vetkőzött le

Az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat újabb két szereplőjéről készített szexi képeket a sztárfotós, Nánási Pál.

 

 

Tamarát kifejezetten rá kellett erre beszélni a fotózásra, hiszen a szigorú katolikus nevelést kapott lány eleinte nagyon tartott attól, hogy kamera elé álljon.

 "Először még a gondolat is kellemetlen volt, hogy meztelenre kellett vetkőzni, de aztán Nánási Pali olyan jó hangulatot teremtett a stúdióban, hogy a végére már nagyon élveztem a fotózást. Bár apukám nem tudta, de anyukám nagyon büszke rám. Ennek ellenére azt hiszem, ez volt az első és utolsó alkalom, hogy vetkőztem." - mondta mosolyogva Tamara.

 

 

 

 

"Nem vagyok szégyenlős srác, több fotózás is volt már az életemben, ahol  le kellett dobi a ruhát. Mondjuk teljesen meztelen most voltam először. Thai box edzőként is dolgozom, innen ered a sportos külsőm, sosem az volt a célom, hogy kigyúrt legyek, ezt a rendszeres sport hozta magával." - tette hozzá Teó.

 
 
 
 

Ha a korábbi képekre vagy kíváncsi, ide kattintva megtekintheted Roland és Bori, illetve Szofi és Tamás dögös fotóit is!

Legnézettebb videók