Műsorújság
RTL Most

Új színészekkel folytatódik a Válótársak!

Már biztos te is izgatottan várod, hogy visszatérjenek kedvenceid a képernyőre. Ugyanis Bálint (Stohl András) és Zsófi (Gubás Gabi), Dávid (Scherer Péter) és Tamara (Balsai Móni), illetve Joci (Lengyel Tamás) és Szonja (Földes Eszter) kapcsolata még nem ért véget…

A forgatások már javában tartanak, sőt hamarosan a végeredményt is láthatjuk. De addig is elárulunk néhány kulisszatitok a sorozat folytatásáról!

„A Válótársak 2. évadánál közel 60-70 napos forgatással kellett számolnunk – jelen pillanatban már túlvagyunk a felén.  A rengeteg munka feszített tempót és nagy koncentrációt igényel a stáb és a színészek részéről is, de jól haladunk. Erősen úgy érzem, hogy a második széria még izgalmasabb és fordulatosabb lesz.”

 

– mesélte Kovács Dániel Richárd, a sorozat főrendezője az RTL Online-nak.

„Természetesen lesznek új szereplőink is, mint például Nagy Ervin, aki Stohl András (Bálint) testvéreként tűnik majd fel a sorozatban. Annyit elárulhatok, elképesztően sok galibát okoz majd a jelenléte.”

 

 

A főrendező azt is hozzáfűzte, hogy Ervin mellett több világhírű színésznő is szerepet kap a Válótársak második évadában, de részleteket csak később árulhatunk el…

 

 

Arra a kérdésre, hogy milyen a közös munka a népszerű színészeinkkel, rendkívül kielégítő választ kaptunk:

„Egy filmes produkciónál, vagy egy sorozatnál akkor van nyert ügyed, ha jól válogatod meg a színészeidet, mert ha sikerül eltalálni a megfelelő színészeket a karakterekhez, akkor a munka velük már nagyon könnyű. Nálunk ez történt: tökéletes színészgárdával tudunk dolgozni, egyszerűen öröm velük minden egyes pillanat. Tökéletessé tudjuk formálni a jeleneteket.”

 

 

Még el sem kezdődött a második évad, mi már most kíváncsiak voltunk, hogy vajon lesz-e harmadik széria:

„Mindenki, aki sorozatot készít, úgy kell nekifusson, hogy van folytatás, de ez mindig a sikertől függ. Az első évad bebizonyította, hogy népszerű a nézők körében, és a második széria forgatásának híre is sok embert megmozgatott. Bízom benne, hogy a második évad is olyan, vagy még sikeresebb lesz majd, mint az első volt, és akkor biztosan lesz folytatása!”

 

Legnézettebb videók