Műsorújság
RTL Most

Radics Gigi búcsúzik az X-Faktortól!

Az énekesnő bejelentette, hogy a tehetségkutató idei évadában már nem ül majd ott a mentori székben. Természetesen azt is elárulta, miért döntött így.

Gigi rengeteg szép emlékkel, tapasztalattal és jó barátokkal a szívében hagyja maga mögött az X-Faktort, aminek egyetlen oka van: szeretne a saját karrierjére koncentrálni.

„Úgy érzem, idén jobban kell összpontosítani a saját zeneiségemre, itthon és nemzetközileg is. Mérlegelve az első évad sikerességét, a következő évadba történő visszatérésem számomra inkább már egy ráadás volt azért, mert annyira a szívemhez nőtt és az életem részévé vált a műsor, a stáb, mindenki egy emberként állt mellettem végig a munkafolyamatok alatt.”

Az elmúlt évek munkájára pedig kifejezetten büszke, hiszen megmutathatta, hogy igenis képes kemény döntéseket hozni és kiállni a véleményéért.

„Az elmúlt évek legsikeresebb szériáiban vettem részt egyedüli női mentorként… Heves érzelmek dúltak egy-egy kieső versenyző miatt, de összességében azt gondolom, meg tudtam mutatni képernyőn keresztül, hogy milyen egy erős női akarat három nagyon markáns férfi véleménye között.”


Az egykori mentortársaival egyelőre még nem tudta személyesen is megbeszélni a döntését, azonban már most nagyon izgatottan várja, hogy milyen izgalmas újításokat láthat majd nézőként az X-Faktor következő évadában.

Ne feledkezzetek meg arról sem, hogy még mindig jelentkezhettek a tehetségkutató következő évadába! Kattintsatok IDE, ha úgy érzitek, bennetek van az X!

Forrás: Blikk

Legnézettebb videók