Rivaldafény nélkül is tudna élni a Drága örökösök színésze, aki akár a Mátrába is elköltözne Szinetár Dórával és a gyerekekkel, ahol állatok között élnének távol a nagyváros zajától.

Makranczi Zalán elárulta a jó házasság titkát

Papp Gergő kissé hímsoviniszta, ámde nagyon jóképű orvosként konferálta fel Makranczi Zalánt, a Drága örökösök Dr. Lendvai Róbertjét, akinek ez az első sorozatos tapasztalata és nagyon élvezi a közös munkát a többi színésszel. Egy dologhoz ragaszkodott, amikor elvállalta a szerepet, hogy legyen pontosan meghatározva, mettől meddig tart a munka, mert halmozottan kiáll azért, hogy legyen ideje otthon is lenni, a családjával. Ezért ahogy leáll a kamera, ő már pattan is be az autóba és megy haza a feleségéhez, Szinetár Dórához és a gyerekekhez. A sorozatban egy teljesen más karaktert alakít, mint amilyen a magánéletben, egy kevéssé érzelgős, tüskés modorú orvost.

„Ő csak látszólag bunkó” – mondta nevetve karakteréről Makranczi Zalán. – „Most már elkezdtem kicsit árnyalni a figurát. Azzal szoktam indítani a jeleneteimet, hogy van Kálmán házában egy falvédő, amin a jó feleségről van egy idézet, arra mindig ránézek, aztán Sisára és ezzel finoman jelzem neki, hogy legyél ilyen. De Róbert csak szeretné, ha Sisa a felesége lenne.”

Zalán hozzátette, szeretné érző emberré formálni Lendvai doktor urat, akit egy kifejezetten rideg figurának ismertünk meg a sorozat indulásakor. Papp Gergőék magánéletéről is kérdezték a színészt, arról, mitől működik ennyire jól a házassága Szinetár Dórával?

„Nálunk alapvetés, hogy az ember kérdezzen. Ha nem kérdez, akkor arra nem jön válasz. Sok probléma adódik szerintem abból, hogy az ember nem kérdez, csak eldönti, hogy mi lenne rá a válasz.”

A Reggeli teljes beszélgetését itt megnézheted!