Műsorújság
RTL Most

Két titkáról is lerántotta a leplet a Konyhafőnök VIP Séfje!

Kevesen tudják, de Sárközi Ákos különös szenvedélynek hódol, ami szerinte nem is áll olyan messze a szakmájától, de nemcsak ezt, hanem azt is elárulta, honnan ered ez a hihetetlen érdeklődés!

A Borkonyha séfje ugyanis szabadidejében festéssel foglalkozik, ehhez pedig segítségére van az otthonában elkülönített kis sarok, melyet műteremként használ, ide vonul el, ha szeretne belemerülni a kisebb méretű képei készítésébe, melyhez többnyire szeret kemény rock zenét hallgatni.

A Michelin-csillagos séf azt is elárulta, hogy szerinte a gasztronómia és a képzőművészet jól megfér egymás mellett, ő például mindkettő tevékenységet művészetnek tekinti és bár egyelőre csak kicsiben gondolkodik, álma, hogy egyszer egy nagyobb festményt is elkészíthessen.

Egyébként Sárközi Ákos saját bevallása szerint a szintén vizuális alkat édesapjától örökölte a művészetek iránti fogékonyságát, amit szerencséjére a szakmájában is képes kamatoztatni, hiszen szerinte az étel, amit készít, tulajdonképpen egy kortárs művészeti festmény, ami tükrözi az ő aktuális lelkivilágát is.

Minderre pedig mi lehetne jobb példa, mint az a performansz, amit a séf a Baselitz kiállításon vitt véghez, és aminek köszönhetően megtudhattuk, mi rejlik benne valójában, ahogyan azt is, hogy mennyi közös dolgot vélt felfedezni önmaga és a művész között. Kezdve a gyakori színhasználattól, a szélsőséges megoldásokon át, egészen azokig az apró trükkökig, melyek szerinte gondolkodásra késztetik az embereket és amiket ő is szívesen alkalmaz.

Ezek a megoldások pedig már ismerősek lehetnek számunkra a Konyhafőnök VIP-ből, melynek győztesére ma fény derül!

Ne feledd a Konyhafőnök VIP finálé 18:55-kor az RTL Klub műsorán!

Forrás: StoryExtra

Legnézettebb videók