Műsorújság
RTL Most

Így változtatta meg Teréz és Katalin életét a „Keresem a családom!”

Az ikertestvérek 53 év kihagyás után már a harmadik születésnapjukat ünneplik együtt.

Katalin és Teréz története egyáltalán nem mindennapi. A testvéreket három éves korukban szakították el egymástól, miközben rengeteg mindenen mentek keresztül. Aztán mikor sok-sok év után újra megölelhették egymást, egy pillanatra megállt az idő. Az a pillanat nemcsak a testvérek szívébe égett bele, hanem a stábéba is, ugyanis nagyon sokáig félő volt, hogy vajon nem dúlják-e fel Katalin életét azzal a hírrel, hogy van egy ikertestvére. Szerencsére végül minden csodásan alakult:

A forgatás során az is kiderült, hogy Terézt annyira megviselte testvére hiánya, hogy 15 éves korában szerzett egy dalt. Mikor eljátszotta a szerzeményt, a stábnak elállt a szava, ugyanis a dalban rengeteg fájdalom, érzelem, szeret, és vágyakozás volt. Kéky Kira, a „Keresem a családom!” szerkesztője szerencsére megörökítette a pillanatot és a különleges zongoradarabot:

Katalin és Teréz három éve talált egymásra újra. Azóta elválaszthatatlanok, és mint minden évben, most is együtt ünnepelték születésnapjukat. A tortán nem a születésüknek megfelelő szám szerepel, hanem mindig az újra találkozásnak a száma, azaz már három éve, hogy a „Keresem a családom!” összehozta az ikertestvéreket.

 

 

Ha te is keresel valakit, és nem találod, akkor jelentkezz a "Keresem a családom!" negyedik évadába!

Legnézettebb videók