Műsorújság
RTL Most

Hoppá! Kiderült, ki a harmadik, aki miatt válnak Chris Pratték!

Bizony, újabb válás a hollywoodi sztárgyárban! Ezúttal az egyik legcukibb páros döntött úgy, hogy külön utakon folytatják inkább, most pedig az is kiderült, hogy miért is jutottak erre az elhatározásra.

A legelső sokk még a hét elején ért bennünket, amikor is kiderül, hogy közel nyolc év után Anna Faris és Chris Pratt elválnak!

A színész akkor egy Facebook bejegyzésben jelentette be a sajnálatos hírt:

„Anna és én szomorúan jelentjük be, hogy elválunk. Sokáig keményen próbáltuk megmenteni a kapcsolatunkat, de sajnos nem sikerült. A fiunknak van két szerető szülője, éppen ezért szeretnénk a lehető legkönnyebbé tenni ezt az időszakot számára is. Még mindig szeretjük egymást, mindig örömmel gondolunk majd vissza az együtt töltött időre és továbbra is nagyon tiszteljük a másikat.”

 

A post shared by chris pratt (@prattprattpratt) on

Most pedig robbant az újabb hír, miszerint egy harmadik fél, pontosabban egy nő miatt ment szét az álompár. Ez a bizonyos személy pedig a pletykák szerint nem más, mint az Utazók című filmben Pratt partnerét alakító Jennifer Lawrence. Pedig az Oscar-díjas színésznő a legutóbbi híresztelések szerint a rendező Darren Aronofskyval jár!

 

A post shared by Passengers (@passengersmovie) on

Ezt természetesen a híres sztárpár rajongói sem hagyhatták szó nélkül, rögtön az interneten kezdték szapulni a szőkeséget!

Kíváncsian várjuk, hogy beigazolódnak-e a pletykák!

Forrás: yahoo.com
Képek: Instagram.com

Legnézettebb videók