Videó

Hét éve történt a veronai buszbaleset, a vétkes sofőr legkésőbb öt év múlva szabadul

rtl.hurtl.hu

2024. január 21. 9:15

Magyar gimnazistákat szállító busz gyulladt ki az olasz autópályán, a balesetnek 17 halálos áldozata és 26 sérültje volt. A veronai buszbaleset, amely 2017. január 20-án, éjfél körül történt, az egész országot megrázta.

2017. január 20-án éjfél körül egy magyar gimnazistákat szállító busz csapódott Verona közelében az autópálya pillérjének. A Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai éppen hazafelé tartottak a sítáborból. A tragédiában 17-en vesztették életüket. A kigyulladt buszon 43 gyerek, 11 felnőtt és a két sofőr utazott. A felnőttek között volt Vígh György, az iskola testnevelőtanára, aki több diákot is kimentett az égő járműből. Ő maga is súlyosan megsérült, két gyermeke pedig életét vesztette a tragédiában. Víg György 2019-ben hunyt el, így nem érhette meg, hogy a balesetet okozó sofőrt bő egy éve jogerősen hat év börtönre ítélték. A gyerekek szüleit sokkolta a döntés. 

Olaszországban elítélték közúti gyilkosságért 18 évre. Azóta ez a 6. kedvezménye, amit megkapott. Azt érezzük, hogy az elítéltnek rengeteg joga van, nekünk, hozzátartozóknak, illetve az elhunytaknak meg semmilyen jogunk

– mondta elkeseredetten Krizsány László.

Az áldozatok szülei úgy érzik, azzal, hogy gyermekeik meghaltak, eddig csak ők kaptak életfogytiglani büntetést. A hozzátartozók közül sokan azt is sérelmezték, hogy a sofőr sohasem kért tőlük bocsánatot.

Ebben az emberben semmiféle megbánás nincs, semmi felénk, hogy a szülőknek azért jól esett volna, hogy legalább láttuk volna benne azt az emberiséget, hogy odafordul felénk és bocsánatot kér. Erre vártunk folyamatosan, nem beszélve arról, hogy mi most láttuk így először

– panaszolta Márton László.


2023. májusában arról írtunk, hogy a hatéves börtönbüntetés mellett a sofőrnek családonként más-más összegű kártérítést kell fizetne. Csakhogy – az áldozatok szülei szerint – már nincs miből. Szerintük a sofőr szándékosan szabadult meg a vagyonától, így azért is pert indítanak ellene, hogy ne menthesse ki az értékeit.

Az áldozatok hozzátartozói azt fontolgatták, hogy a busztársasággal szemben is pert indítanak. A fideszes Németh Szilárd által vezetett birkózószövetség egyik akadémiája egyébként a buszbalesetes vállalat vezetőjének új cégétől szerzett be buszt, erről itt írtunk korábban

A baleset kapcsán az emberi erőforrások minisztere annak idején rendeletet adott ki a nevelési-oktatási intézmények által szervezett, országhatárt átlépő autóbuszos kirándulások biztonságáról. Ebben többek között előírták, hogy tanulókat, gyermekeket szállító buszok nemzetközi forgalomban 23:00 és 04:00 óra között nem közlekedhetnek.

#Videó#ezen a napon#veronai buszbaleset#Külföld#verona#halálos baleset#baleset#szinyei merse pál gimnázium#meghaltak#tragédia

Címlapról ajánljuk