Videó

Izzadó műsorvezetők, Tortás Fecó támadása és egy rámenős kecske – ezek voltak az rtl.hu kedvenc videói 2022-ben

rtl.hurtl.hu

2023. január 1. 10:01

Miután megmutattuk, mik voltak a legnézettebbek videók idén az rtl.hu-n, maradt még bennünk egy kis hiányérzet. Így aztán úgy döntöttünk, felidézünk még néhány videót a saját kedvenceink közül is.

Listánkat a Házasodna a gazda egyik ikonikus jelenetével kezdjük, melyben Vera gazda egyik hódolójának emlékezetes kiakadását élhettük át. A videóban Imre elmondja, nem számított arra, hogy ennyi férfivel kell majd versenybe szállnia Vera kegyeiért, ezért inkább úgy döntött, hogy önszántából távozik a műsorból. A gazdasszony utánasietett, hogy tisztázzák a történteket, azonban hamar hangos szóváltásba keveredtek. Ezután Imre feltette a legfontosabb kérdést, amit ebben a szituációban lehetett: „Ki fogja nekem az 550 eurómat megtéríteni, mert ennyibe került az utam?” 

Így a benzinársapka kivezetése után még fájdalmasabb nosztalgiával tudunk visszaemlékezni Imre velős kérdésére.


Egy másik kedvencünk a Házasodna a gazda realityjéből, amikor Zsolt gazda autókázni vitte kiszemeltjét, Bibit – aki mostanra már VV Bibi –, és jobbnál jobb sztorikkal szórakoztatta őt az úton. Például olyanokkal, minthogy elsüllyedt a Bermuda-háromszögben és vissza is tért, vagy hogy alig van pár kilométerre tőle a horvát tengerpart.


A szórakoztató műsoroknál maradva egyik másik nagy kedvencünk, amikor Sánta Laci és Széphalmi Juliska kisfia elszabadult a Mestercukrász stúdiójában. 

Azt nézem, hogy Lacika elviszi-e a stúdiónak a jobb hátsó felét, vagy meghagyja

– kommentálta a történteket Liptai Claudia, miután a kis rosszcsont megpróbált felmászni a díszlet falára. 

Juliska ezután visszaültette maga mellé Lacikát, aki nem sokkal később újra akcióba lendült, és először „intognitóban” elbújt a zsűripult mögé, majd gyermeki kíváncsiságától vezérelve, kerekre nyílt szemekkel fedezte fel a kamerákat.


„Szinte bármelyik Mestercukrász videót nevezhettem volna kedvencemként, mert ez az a műsor, amin a legnagyobb örömmel dolgoztam idén, és amitől kedvet kaptam a sütéshez – felvásárolva egy rakás cukrászkelléket a férjem nagy örömére. Sánta Laci és Széphalmi Juliska kisfiának a stúdióban való elszabadulása viszont annyira őszinte, hogy akárhányszor nézem meg, mindig mosolyra áll a szám” – mesélte szerkesztőnk, aki második éve dolgozik a Mestercukrász online tartalmain és semmi pénzért nem cserélné el a műsort egy másikra.

Komolyabb vizekre evezve: az idei év második felének meghatározó téma volt a pedagógusok helyzete, a demonstrációkon az RTL is rendszeresen forgatott. A Budai Várban készült anyagunkban tanárokat kérdeztünk arról, hogyan tudnak kijönni a fizetésükből, fognak-e tanítani három év múlva is, és mit várnának el az oktatáspolitikától.


Egy ilyen összeállítás nem maradhat cuki állatos  videó nélkül. Idei kedvencünk az volt, amikor az RTL Híradó operatőre megküzdött egy kecskével, aki mindent elkövetett, hogy a lehető legközelebb kerüljön kollégánkhoz és a kamerájához.


Csak úgy, mint az RTL nézői, mi is minden hétköznap a Reggelivel ébredünk, amelynek műsorvezetői gyakran egy kis sporttal pörgetik fel a reggelt. Legyen szó salsáról, jógáról vagy erőnléti edzésről, egyik sem fogott ki az évek során Szabó Zsófiékon, akiket a nézők láthatták már élő adásban ugrókötelezni, biciklizni, hulahoppozni és akár esni-kelni is. Ezekből a vérpezsdítő pillanatokból vágtuk össze ezt a klipet:


A Nyerő Párosban megszületett egy legenda, aki később A Konyhafőnök pultjai mögött szárnyalhatott tovább. Ő nem más, mint a mesterfodrász Frohner Fecó, aki Tortás Fecóként minden egyes alkalommal elérte, hogy görnyedve nevessünk azon, ahogyan elmerül a krémek és piskóták tengerében.


A fröccs és a cigi a legnagyobb bűnös élvezet számára, utálja az öncélú rosszindulatot, feleségét vicces taktikával láncolta magához. Tanácsokat nem szokott osztogatni, de azért szívesen segít a fiatal színészkollégáinak. Kérdésekkel bombáztuk A mi kis falunk polgármesterét, Csuja Imrét, aki még azt is elmesélte, hogy egy rajongója egyszer meginvitálta a saját kuplerájába.


Az idén búcsúzú Éjjel-Nappal Budapest sem maradhat ki. Tíz év és 2405 epizód után ért véget az RTL KETTŐ sikersorozata. Szofi, Mesi, Gábor és Bence egy kvízjátékban elevenítették fel az elmúlt évek emlékeit. Vajon kinek a hangját hallhattuk először a sorozatban? Melyik X-Faktor győztessel énekelt együtt Karola? Milyen hangszer volt Lali kezében, amikor először megkérte Virág kezét? Mit lopott Mesi a kórházból és ki vette el Kornél szüzességét?


A ValóVilág egyebek mellett azért is érdemes nézni, mert olyan karakterekkel találkozhattunk, akikkel más műsorokban nem. VV Márió folyamatos hashtagelése és nyelvújító törekvései rádöbbentettek minket is, hogy a nyelv igen gyorsan változik, legalábbis bizonyos szubkulturális csoportokban. Ebben a videóban azt láthatjuk, ahogy VV Kriszti teljesen kiakad VV Márió válaszain, majd heves vita alakult ki közöttük a fiú szókészletét illetően.

#Videó#összeállítás#peller anna#peller mariann#csuja imre#éjjel nappal budapest#miller dávid#Házasodna a gazda#papp gergő#lakatos márk#Reggeli#kecske#humoros#frohner fecó#Mestercukrász#konyhafőnök#zsolt gazda#vv bibi#imre#liptai claudia#sánta laci#széphalmi juliska#való világ#vv kriszti#vv márió

Címlapról ajánljuk