ValóVilág

Lejárt az ellenszenvek szavatossága

rtl.hurtl.hu

2015. február 27. 22:00

Hetek óta mást se láttunk, hallottunk, mint Dennis és Dóri vitáit, illetve Robin és Laci kakaskodását. Mindenki egy Párbajon akarta bizonyítani a saját igazát. Most úgy tűnik, hogy bár mindenki feszült, mégis békesség honol a Villa falain belül, de ki tudja meddig?

Nem mindenkinek indul túl rózsásan a reggele: Anettnek és Robinnak ez az utolsó összebújása a Villában.


Laci meg kb. azt se tudja, hol van.


Dórit meg az foglalkoztatja erőteljesen, hogy Attila lecsekkolta-e már (gyíkember) Dennis bőrét. Csak jó lenne tudni, hogy Dennis melyik bolygóról való, na! Attila mondja, hogy próbálta ő kifigyelni, de a komisz egyszerűen nem engedte közel magához. De látom, elgondolkoztál rajta. Erre Dóri:
 

Persze, hogy el! Tudom, hogy léteznek! De hát mit tudunk csinálni, ha mégis az? Semmit!
 

Attila elkapja Dennist, kérdezi tőle: te hiszel bármilyen földönkívüli dologban? A komisz hümmög egyet: talán van benne valami. Miért, tán marslakó vagy? Attila kikéri magának: dehogy vagyok, viszont te gyíkember vagy! Dennis csak röhög, majd Attila őt is próbálja beetetni:
 

Dóriról tele van a net olyan videókkal, ahol a pupillája rendesből átmegy függőlegesbe.
 

Majd figyeld csak meg, hogyan változik a címlaplány pupillája! - figyelmezteti a taktikus a gyíkembert. Dennisnek kerekedik a szeme, jó, majd meglesem, és pukizik egyet az izgalomtól.
 

Szóval akkor Dóri egy hibrid, és mivel megy, napelemmel?
 

Búcsúznak az exvillalakók. Robin és Anett a Villa minden zegzugában ölelkeznek, csókolóznak, a lány biztatja a fiút, bírd ki, mindjárt vége.


Attila Laciba önt lelket, nyugi van, ne görcsölj! A vonzás törvényéről beszél neki: gondolj rá erősen, de ne akard mindenáron, mert az nem működik! Laci szemében teljes a homály, majd visszakérdez: szerinted kit fog kivinni? Szarik ő a vonzás törvényére, meg az ilyen ezoterikus dolgokra, a facért csak az érdekli, mi lesz a Kihíváson.

Leül mindenki a kanapéra, egyesével búcsúzkodnak, Anett kezdi: mindenkiről ugyanaz a véleményem, mint kintről, kivéve egy embert. Vajon ki lehet az? Fordul oda Robinhoz, cuki vagy, kedves vagy, szurkolok neked nagyon. Ajándékot is kap, de csak akkor szabad kinyitnia, ha úgy érzi, erőre lesz szüksége. Mi lehet benne, pálinka?

Szandika is jól érezte magát. Ő Lacinak ad ajándékot: egy VV7 érmet kap a facér, mert ő itt a legnagyobb és legaktívabb játékos.
 

Jó, hogy jöttünk, de még jobb, hogy megyünk!
 

Iza Dennistől vesz búcsút, utolsó tanács: jól gondold meg, hogy kit viszel ki! A VV6 jó csaja is készült meglepivel, egy Fanni-babát ajándékoz a komisznak. A fiú nagyon örül neki, ígéri, majd vele alszik, de nem lesz szex, mert nincs rajta lyuk. Bele merjünk gondolni, mi lett volna, ha van rajta??....



Attila továbbra is kitart az álláspontja mellett, miszerint az fogja megnyerni a ValóVilág7 játékát, aki nem mutatta meg az igazi arcát. Sejtelmes, mert valahol mind a négyükre lehetne ezt mondani, de hát mit várjunk egy örök taktikustól? Naná, hogy imád kétértelműen fogalmazni, ezzel is bogarat ültetni a fülekbe. Dórihoz fordul, tudod, hogy olyan sokat beszéltünk olyan dolgokról, amiket csak mi érthetünk. A címlaplánynak már párásodik a szeme a meghatódottságtól, és kap ajándékba egy jós kártyát.
 

Olyan volt, mintha elmentünk volna közösen nyaralni, bár ugye rossz idő van.
 

Gong, puszi, kézfogás, az exeknek tipli. Attila közli Lacival, amúgy nem vagy jó taktikus, csak azt hiszed! A többieknek meg szól, hogy elfogyott a budipapír, és nem is rendelt, szóval jó kaksizást mindenkinek!

Visszaidézzük a Kihívást: Dennis felállítja a három játékos társát, és kéri Dórit, hogy kösse fel Lacira a kék kendőt. A facér nem lepődik meg, Dóri és Robin viszont megkönnyebbül. Érkezik a levél, hogy most aztán innentől kezdve nincs lazsálás, oda kell mindenkinek tennie magát, hiszen hamarosan valamelyik párbajozó találkozhat az egyik szerettével. Most a párbajozók döntenek arról, hogy kit szeretnének támogatónak. Dennis megvallja Dórinak, hogy valószínűleg mindketten egyformán hibásak abban, hogy megromlott köztük a viszony, és ha a lány úgy érzi, hogy tiszta a lelkiismerete, akkor szívesen fogadná a támogatását, persze csak ha szívvel-lélekkel teszi ezt. Laci nem bánja, hogy neki Robin jut, mert alapból így érezte és tervezte.
 

Biztos, hogy lottózni fogok, ha kimegyek innen.
 

Megbeszélik, hogy ha voltak is ellentétek, sértettségek, ellenszenvek egymás iránt, annak az ideje, szavatossága lejárt, hiszen már nem tudják lejátszani egy Párbajon, úgyhogy ezt most félreteszik, és összetartanak a maradék egy napban. A Laci-mártíkodik sorozat újabb epizódja következik, előadja, hogy muszáj nyernie, hogy láthassa Edinát, mert már két hete nem látta.

Dennis is érzi, hogy rendezni kell a sorait Dórival: kár, hogy nem ültünk le hárman ezt megbeszélni. A címlaplánynak az esik rosszul, hogy kétszínűnek tartották, és úgy érzi, hogy a legtöbb esetben Dennis inkább Fanni mögött állt, és meg se próbálta Dórit meghallgatni vagy megérteni.

A két finalista - Robin és Dóri - érkezik a nyugiszobába, pezsgővel és a fotóikkal. Ölelkeznek, boldogok, hogy itt lehetnek. Senki nem hitt bennünk, gyengének tartottak minket, aztán ki van bent a fináléban, hát mi!



Közben a két párbajozó - Laci és Dennis - nem pezsgőzik, hanem inkább gondterhelten cigizik. Egyetértenek abban, hogy aki erről Párbajról visszatér, az jó eséllyel az egész játékot is megnyeri.
 

Az utcagyerek és paraszt gyerek összecsap.
 

Dennis kikéri magának a paraszt jelzőt, finomít rajta, jó lesz a vidékinek is.

Maradt még egy üveg pezsgő, kínálják Denniséket, gyertek, koccintsatok velünk. Nincs kedvük. Egyelőre nem akarnak előre inni a medve bőrére. Dóriék furának tartják, de már nem agyalnak, úgy vannak vele, hogy nekik most nyugi van, lesz, ami lesz.

Mutattak szavazásállást az adás alatt: 55,13% - 44,87%. Dennis vagy Laci? Laci vagy Dennis?

Hétvégére nem kell programot csinálni: szombaton Párbaj, vasárnap Fináléééé, nézzétek!

És ha ezt az adást is visszanéznétek, itt megtehetitek!

#ValóVilág#támogatók#finalisták#dennis#laci#rtlii#anett#robin#dóri#gyíkember#hibrid#földönkívüli#kihívás#kék kendő#búcsú#pezsgő#koccintás#érem

Címlapról ajánljuk