ValóVilág
ValóVilág
Szülinapos a Villában
2011. január 12. 18:02
Már csak három nap, és szemtanúi lehetünk a ValóVilág 4 eddigi legizgalmasabb párbajának.
Úgy tűnik, a Villában egyetlen nap, még egy születésnap sem telhet el veszekedés és vita nélkül. Anikó szülinapos ébresztője után ugyanis egymásnak esett a két lelki jóbarát, Alekosz és Olivér. A vita tárgya az volt, hogy a görög harcos belenyúlt a Villa Vagányának szekrényébe. Alekosz valószínűleg elemében volt, hiszen nem csak barátjának, de még Évának is beszólt, szerinte a Törtető lány felszedett néhány kilót.
Anikó a korai ébresztőn kívül még a stábtól is kapott számos ajándékot. A Rosszkislány mindennek nagyon örült, de boldogsága akkor vált teljessé, amikor meglátta bátyját, aki személyesen köszöntötte fel testvérét.
A folytatásban két csapatra szakadtak a Villalakók: aki Évát várja vissza a Párbajról, annak lilát, aki Ildit, annak pedig zöld pólót kellett felvennie. Természetesen ez sem ment zökkenőmentesen, Anikó ugyanis megharagudott Évára, mivel a szőke lány a többiekkel ellentétben nem köszöntötte fel a születésnapost. A csajoknak végül sikerült megbeszélniük a félreértést, kiderült, hogy Éva a Rosszkislány meglepetését készítette elő.

Ezt követően a lila és zöld csapatnak egymással kellett megküzdenie: Éva és Ildi eldönthette, hogy melyik legyen az a két terület, amelyben összemérik tudásukat. Éva a műveltségi vetélkedőt, Ildi pedig a szavalóversenyt választotta. Ildi a műveltségi teszten csúnyán elvérzett, a vereséget ráadásul nem is viselte méltósággal.
A mai összefoglalót azzal kezdtük, hogy Alekoszba belebújt a kisördög és elkezdte húzni Olivért. Nos, a nap végére Alekoszba a kisördög mellé még belebújt az életmód-tanácsadó is. A Villa okostojása ugyanis elhatározta, hogy kihozza Évából az érző szívű nőt. És ha hiszik, ha nem, elérte a célját.
Így lehet szavazni rájuk:
Ildi:
Az SMS szám 1799 – ide az ILDI nevet kell küldeni SMS-ben (az sms díja bruttó 315 Ft ÁFA-val).
A hívható szám 06-91-33-44-55, itt az 1-es kódot kell megadni (a hívás díja bruttó 315 Ft ÁFA-val).
(Ügyfélszolgálat: 061-371-4820 )
A hívható szám 06-91-33-44-55, itt az 1-es kódot kell megadni (a hívás díja bruttó 315 Ft ÁFA-val).
(Ügyfélszolgálat: 061-371-4820 )
Éva:
Az SMS szám 1799 – ide az ÉVA nevet kell küldeni SMS-ben (az sms díja bruttó 315 Ft ÁFA-val).
A hívható szám 06-91-33-44-55, itt a 2-es kódot kell megadni (a hívás díja bruttó 315 Ft ÁFA-val).
(Ügyfélszolgálat: 061-371-4820 )
(Ügyfélszolgálat: 061-371-4820 )
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem