Tudomány-Tech

Ha ezt csinálja a telefon, akkor csurig telt vírussal

rtl.hurtl.hu

2023. november 22. 7:59

Öt árulkodó jel, hogy valami nagyon nincs rendben a mobillal.

Bár a legtöbb androidos telefonon vannak előre telepített vírusírtó alkalmazások, sőt több ilyen appot is le tudunk tölteni a telefonunkra, de ez még nem azt jelenti, hogy minden ellen védve vagyunk. A Slashgear szedte össze, hogy mik az intő jelek arra vonatkozóan, hogy vírussal fertőződhetett a mobilunk.

Kikapcsolt vírusírtó

Az egyik árulkodó jel, ha ki van kapcsolva a vírusírtónk. Ezt alapvetően mi is megtehetjük, bár nem igazán ajánlott, mert a rosszindulatú programok mindig jelen vannak. Egyes vírusok olyan fejlettek, hogy amint a telefonunkra kerülnek, az az első dolguk, hogy kikapcsolják a védelmünket, így lényegében akadály nélkül terjedhetnek és adatokat lophatnak el a felhasználótól.

Megtelik a telefon tárhelye

A vírusok általában nem kisméretűek, így sokaknak már csak az tűnik fel, hogy tele van a készülékük tárhelye. Ez akkor különösen feltűnő, ha egyébként nem sok mindent tartunk a mobilunkon. Ha hirtelen elfogyott a tárhelyünk és nem telepítettünk semmilyen nagyobb alkalmazást, akkor érdemes megnéznünk a telefonunk alkalmazáskezelőjét, hogy nem találunk-e valami gyanús appot, aminek a telepítésére nem emlékszünk.

Lassulás

A vírussal fertőzött telefonok nagy mértékben lassulnak, leromlik a felhasználói élmény, minden nehezen tölt be, akadozik a készülék. A gond az, hogy nemcsak tárhelyet foglalnak a rosszindulatú alkalmazások vagy programok, hanem a telefonunk számítási kapacitását is leterhelik. Ha a telefon folyamatosan a maximumon dolgozik, akkor rosszul használja fel az erőforrásait, így a készülék is belassul. Érdemes azt ellenőrizni, hogy egyes alkalmazások mennyire veszik igénybe a telefon memóriáját, ha itt találunk valami gyanúsat, akkor érdemes törölni vagy lefuttatni egy vírusirtó ellenőrzést.

Felugró ablakok, weboldalak

Amikor böngészés közben hirtelen fura weboldalak ugranak fel, akkor valami baj lehet a telefonunkkal. Ha minden egyes alkalommal be kell zárnunk több weboldalt, amit nem mi nyitottunk meg, akkor valószínűleg vírusos a telefonunk. Ha megváltozik a kezdőlapunk, vagy az alapértelmezett keresőmotorunk, akkor érdemes szakértőhöz fordulni, vagy lefuttatni egy ellenőrzést valamelyik vírusirtó programon. Fontos még, hogy ha ilyen tapasztalunk, akkor hagyjuk abba a böngésző használatát, mert ha a gyanús oldalakon maradunk, akkor még több vírus kerülhet a telefonunkra.

Gyanús üzenetek

Ha gyanús, adathalásznak tűnő üzeneteket kezdünk kapni, akkor van rá esély, hogy valahol összeszedtünk egy vírust. Ez akkor szokott előfordulni, ha a vírus megfertőzi azt az alkalmazást, amelyen keresztül a levelezéseinket bonyolítjuk. Sokszor ezt a felhasználó konktaktlistáján szereplő emberek veszik észre, ilyenkor ugyanis olyan üzeneteket küldenek a nevünkben, amelyre ha rákattint a címzett, akkor az ő készüléke is megfertőződhet.

Nyitókép (illusztráció): Getty Images

#Tudomány-Tech#vírus#telefon#jelek#vírusírtó#alkalmazás

Címlapról ajánljuk