The Voice

Miklósa Erika: A kislányom azon a napon született, amikor az apukám meghalt

Szeifert-László MónikaSzeifert-László Mónika

2023. szeptember 18. 20:37

Miklósa Erikának és férjének nem kellett sokat várniuk arra, hogy örökbe fogadhassák Bíborkát. A kislány halva született, újra kellett éleszteni, ezért nem sokan akarták őt, de Erikáék vállalták a kockázatot, ennek pedig nyomós oka volt.

Miklósa Erika a The Voice harmadik adásában osztotta meg a történetét coachtársaival kislánya örökbefogadásáról. Bíborkát közvetlenül a születése után újra kellett éleszteni, ráadásul egy örökölhető genetikai betegség is kockázatot jelentett nála, ezért sok potenciális örökbefogadó inkább lemondott róla, attól tartva, hogy a kislány egészségével később is problémák lehetnek. Miklósa Erika és férje viszont úgy érezték, hogy nem lesz semmi baj, és volt még egy jel, ami miatt biztosak voltak abban, hogy ez a baba nekik született.

A mi kockázatvállalásunk nagyon nagy volt. De nem sokáig gondolkodtunk a döntésen, aminek az a konkrét oka, hogy Bibi aznap született, amikor az édesapám meghalt

– árulta el Miklósa Erika. „A férjemmel egymásra néztünk, amikor felhívtak minket telefonon és elmondták, hogy mikor született. Azt hittem, elájulok, amikor kiderült, hogy március 22-én, mert aznap ment el az apukám. Úgy gondoltuk, hogy ez sorsszerű, ez így volt elrendelve, ezért is tartottam fontosnak, hogy a történetünket megosszam a többiekkel.”


Az operaénekesnő és férje hisznek benne, hogy nem ők választották Bíborkát, hanem a most nyolcéves kislány választotta őket. Sokan nem gondolnák, hogy nem vér szerinti gyerek, mert nagyon hasonlít Erikára, külsejében és természetében is, hasonló a mozgásuk, a hajuk színe. Még Erika édesanyja is azt mondja, nem hiszi el, hogy nem Erika szülte, mert annyi mindenben egyformák. 

Miklósa Erika csapatába a legutóbbi Válogatón került egy versenyző, Lakatos Anita Patrícia, akit gyerekként nevelőszülők vettek magukhoz, de ezt a coach nem is tudta róla egészen mostanáig.

Teljesen ledöbbentem, mikor láttam a kisfilmjét, mert nem tudtam, hogy nevelőszülők gondoskodtak Anitáról, aki nagyon tehetséges, nekem pedig az is a feladatom, hogy a bizonytalanságait oldjam. Biztosan sokat köszönhet a nevelőszülőknek, akik segítették őt, hogy idáig eljusson 

– mondta Miklósa Erika.

A The Voice coacha szeretné, ha nem lenne tabu az örökbefogadás, és nem félnének beszélni erről az emberek. Az operaénekesnő sokat jár olyan nevelőszülőkhöz, ahol szükség van segítségre, emellett több ismerősét ösztönözte már arra, hogy merjék vállalni az örökbefogadást. Miklósa Erika küldetésének érzi, hogy ez a téma mások számára is teljesen természetes legyen.

Hozzászólna?

#The Voice#miklósa erika#coach#örökbefogadás#bíborka#lakatos anita patrícia#ma

Címlapról ajánljuk