Sport

Törölték a „Futball a békéért” nevű eseményt: tömegverekedés tört ki, a rendőrség taktikai egységét kellett riasztani

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 30. 17:29

A foglalkozás finoman szólva sem érte el célját.

Töröltek az eső miatt egy „Futball a békéért” nevű eseményt a kanadai Edmonton városában, ám az egyik helyszínen így is kitört egy tömegverekedés két eritreai csoport között: egyikük az ottani kormány ellen tüntetett, a másik csoport viszont kormánypárti volt.

Az Edmonton Journal szerint a helyzet odáig durvult, hogy értesíteni kellett a helyi rendőrség taktikai egységét, akik végül rendet raktak a pályán. Az eseményt, amelyre a világ minden tájáról érkeztek csapatok, a következő hétvégére halasztották.

A rendőrség információi szerint csaknem négyszázan vehettek részt a bunyóban: közülük többen botokkal felfegyverkezve estek egymásnak. Közlésük szerint súlyos sérülés nem történt, a könnyebben sérülteket ellátták.

Nagyjából nyolcvan rendőrnek telt több órájába, hogy szétválasszák a két csatározó felet. Meglepő módon a lap szerint egyetlen letartóztatás sem történt az ügyben.

Nyitókép: Twitter

#Sport#futball#béke#verekedés#kanada

Címlapról ajánljuk