Castle így búcsúzott kollégájától!
2016. május 10. 15:00
Egy ideje már tudjuk, hogy a sorozat Beckettjétől búcsúznunk kell, ahogy azt is, hogy a színésznő és a készítők is békében váltak el. Azt azonban, hogy mindehhez mit szólt Nathan Fillion, eddig nem tudtuk, most viszont végre nyilvánosságra hozta véleményét. Lássuk!
A színész nemrég közösségi oldalán posztolta álláspontját kollegája távozásával kapcsolatban, illetve a sorozat jövőjét is megemlítette:
„A Castle a pályám egyik legnagyobb sikere és remélem, hogy a sorozat folytatódik az elkövetkezendő években.” – írta a 45 éves színész, majd hozzátette:
„Stana egész idő alatt a kollégám volt és köszönöm neki, hogy megformálta Beckett karakterét, aki az egyik legnagyobb tévés nyomozóként fog bennünk tovább élni!”
A szép szavak ellenére, felreppent a pletyka, miszerint a színésznő nem költségvetési okokból hagyja ott a stábot, hanem mert ellentét feszül közte és Fillion között.
„A Castle két főszereplője teljesen megveti egymást, egyáltalán nem beszélnek a forgatásokon kívül és ezen az sem változtatott, hogy a sorozatban egy párt alkottak.” – mondta egy bennfentes.
A fennálló helyzetről, sem a 37 éves színésznő, sem pedig Nathan Fillion nem nyilatkoztak. Stana Katic és a színész 2009 óta együtt játszottak a sorozatban, melynek 9. évadában várhatóan visszatérhet Fillion, bár a készítők nem erősítették meg, illetve más információ sem derült még ki arról, mire számíthatunk a folytatásban!
Addig is, ha valaki még szeretné látni a kedvenc nyomozónőjét, az kövesse kalandjait a Castle című sorozatban, minden kedden 21:55-kor az RTL Klub műsorán!
Forrás: usmagazine.com