KERESÉS search-close
Csak a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Puzsér: Ezt nevezem 21. századi szórakoztatásnak

szerző:
2012.04.21. 22:20
Véget ért a Csillag Születik első élő show-ja: Kővári Máté és a Latin Carneval búcsúzott a versenytől.
Puzsér: Ezt nevezem 21. századi szórakoztatásnak
22.20 A szavazás lezárása után felsorakoztak a színpadon a Csillag Születik versenyzői. Biztosan továbbjutottak: Quantum XXL, Negyela Bernadett, In Diretta, Szirota Jennifer, Mészáros János Elek, Immigrants, Juhász Marci, Molnár József & Vízi Imre, Prügyi duó és Plazma. A versenytől búcsúzik Kővári Máté és Latin Carneval.

22.10 A Csillag Születik előző szériájának nyertese, László Attila saját, Ha elfogy a levegő című dalával tért vissza a népszerű show-műsor színpadára.

21.50 Mészáros János Elektől Erkel Ferenc Bánk bán című operájából hallottuk a Hazám, hazám című áriát. A zsűri maximálisan elégedett volt János produkciójával, amelyet 30 ponttal jutalmaztak.

21.40 Plazma egy saját, a Vagesz című szövegét rappelte el. A zsűri azonban nem volt elégedett szerzeményével, mert hiányolta belőle a provokatív és dühös Plazmát. A hip-hop a munkásosztály műfaja, de mai produkciójában nem adott hangot a nyomornak. Plazma 24 pontot kapott.

21.30 Negyela Bernadett egyszerűségével és tisztaságával nyűgözött le mindenkit a válogatókon. Az élő show-ban Kate Perry világslágerét, a Teenage Dream című dalt énekelte. Hernádi Judit szerint jó Bernire nézni, de kordában kell tartania a hangokat, mert egy kicsit hamiskás volt. Puzsér Róbert úgy véli, a tinisztár csak egy fosztóképző és az irigylésre méltó tehetségből lehet sajnálatra méltó haknizás is. Bernadett 25 pontot kapott.

21.20 A Quantum XXL saját, Stop And Go című produkciójával vette birtokba a színpadot. Róbert a produkció végén csak annyit mondott, ezt hívja 21. századi szórakoztatásnak. Amatőrök és profik, ez az a minőség, amely képernyőt érdemel. A Quantum XXL 33 pontot kapott.

21.10 Juhász Marci Akkor szép az erdő című magyar népdalunkat adta elő. A válogatóban még inkább vad rockernek tűnő énekes kinézetét tekintve teljesen megszelídült. Hernádi Judit igaz, nem szó szerint értve, de elájult a hangjától. Puzsér pedig elégedetten nyugtázta Marcival kapcsolatban nem a tetszeni vágyás csorog le a televízió képernyőről. Marci 26 pontot kapott.

21.00 Az In Diretta nem csak az általuk teremtett agrárpop műfajjal alakított emlékezeteset a válogatón, hanem azzal a pohár borral is, amellyel Pokorny Liát megkínálták. A borosüveg a mai produkcióban nem került elő. Az első élő show-ra egy mulatós saját szerzeménnyel készültek. Lia úgy gondolja, a fiúk divatos zenét játszanák, amelyet sokan fognak szeretni. Egy kicsit kiszámíthatónak tartja őket, de ennek ellenére nagyon elégedett volt a produkciójukkal. Az In Diretta 28 pontot kapott.

20.40 Kissé kacifántos úton került a 2012-es Csillag Születik élő show-jába a Prügyi duó, de itt vannak, és Charlie: Nézz az ég felé című dalával csillogtatták meg nem mindennapi tehetségüket. Hajós és Puzsér ismét nem értett egyet a produkció minőségével. András elégedett volt, Robi úgy véli nem sikerült hozzátenniük semmit Charlie dalához. A Prügyi duó 25 pontot kapott.

20.30 A Csillag születik stand up versenyzője, Kővári Máté is birtokba vette a színpadot. Rubint Réka után most Puzsér Róbertet sem kímélte. A nézőknek tetszett a szigorú zsűritag cikizése, de Robi nem értékelte és ennek hangot is adott. „Magyarországon a stand upot mindenki félreérti, ez nem a viccmesélésről szól, a stand upnak komplex ideológiája van. Nézzél Hofi Gézát!” Kővári Máté 18 pontot kapott.

20.20 A pécsi fiúk, az Immigrants vette át a főszerepet. A zenekar egy saját szerzeménnyel, Miss Shaker című dalukkal kápráztatták el a zsűrit. Puzsér Róbert nem tartja ízléstelennek őket, kedveli ezt a műfajt. Már most egy kiváló középiskolai zenekarnak tartja az Immigrants-et, a kérdés, hogy lesz-e belőlük egyetemi rockzenekar. Ugyanakkor hozzátette: a jó hír, csajozni már ezzel is lehet, a rossz, hogy minden garázsban, ahol nem áll autó, akad egy ilyen zenekar. Az Immigrants 25 pontot kapott.

20.00 Szirota Jennifertől az idén februárban elhunyt Whitney Houston örökzöld slágerét, a One Moment In Time-ot hallottuk. Puzsér szerint Jennifer előadása méltó volt az elhunyt Whitney Houstonhoz, tökéletesen oldotta meg a házi feladatot. Hajós András azonban izomszagúnak érezte produkcióját, úgy véli, Jennifer nem a közönségnek énekelt. Hernádi Judit bevallotta, neki Jenni az egyik kedvence és nagyon elégedett vele, reméli a döntőig meg sem áll. Jennifer 30 pontot kapott.

19.50 Az est második fellépőjeként Molnár Jocó & Vízi Imre lépett színpadra. A duó a korábbi Csillag Születikes Varga Viktor Lehet Zöld az ég népszerű slágerét formálták a maguk képére. Hajós szerint zenéjükkel elmosták a határokat és egy jókedvű, tehetséges produkciót hoztak a nézőknek. Puzsér azonban nem osztotta zsűritársa véleményét, szerinte semmiről nem szólt a dal. Molnár Jocó & Vízi Imre 25 pontot kapott.

19.40 Elsőként a Latin Carneval melegítette be a színpadot a többi versenyzőnek egy szexi szamba tánccal. A lányok vetkőzése ezúttal sem maradt el, már az első pár másodpercben megszabadultak overálljuktól és egy szexi szamba ruhában ropták tovább. A produkció utáni tapsvihartól a zsűri alig tudott megszólalni. Lia azonban hiányolta a szenvedélyt és szerinte nem töltötték be teljesen a színpadot. András szerint nem robbantak akkorát, mint amit a matrózoktól várt volna. Hernádi Judit örült, hogy velük indult az első élő adás, mert ez erről szól, egy show-műsor. Puzsér Róbert szerint ez egy igény szerint kiolvasztható mirelit produkció volt. A Latin Carneval 20 pontot kapott.

19:30 Kezdetét vette a Csillag Születik első élő show-ja. A tizenkét legjobb produkció előadói berobbantak a színpadra és közösen előadták a Supernem Hova megy ki című slágerét.

Hozzászólások

A hozzászólások moderálás után kerülnek megjelenítésre.

0 hozzászólás

Hozzászólás:

500 karakter
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!