Reggeli

Karsai Dániel: 2023 életem egyik, ha nem a legjobb éve volt

rtl.hurtl.hu

2024. január 4. 10:31

Karsai Dánielt választották az RTL nézői 2023-ban az Év Emberének. A gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő alkotmányjogász a Reggeliben mondta el, hogy fogadta a díjat és milyennek tartja a 2023-as évet.

Karsai Dániel nem csak az RTL nézői, a HVG olvasói és a Magyar Hang díját is megkapta. A Reggeliben úgy fogalmazott, amiért igazán örömmel tölti el az elismerés az az, hogy úgy tűnik, azt az ügyet, amiért harcol, társadalmi támogatás övezi.

A társadalmi párbeszédek ebben a kérdésben legalább olyan fontosak, mint maga az életvégi döntések meghozatalához való jog kérdése

– mondta az alkotmányjogász a Reggeliben.

Összefoglalta azt is, milyennek tartja a 2023-as évet.

„2023 egy nagyon pozitív év volt” – mondta, sőt élete egyik legjobb évének tartja a tavalyit. Elismerte, ez meglepő lehet, hiszen a betegsége sokat haladt előre, de a fizikai állapota ellenére a magánéletben és a munkában is annyi pozitív dolog érte, hogy

365 napból 360-szor úgy feküdt le, hogy az adott nap mérlege pozitív volt.

Nagyon bízik benne, hogy idén is így lesz.

Elmesélte azt is, hogyan telik a napja. Mennyi időt tölt munkával, mivel foglalkozik szabadidejében és hogyan kezeli a közéleti szerepléshez kapcsolódó feladatokat. 

Miért tartja magát más betegeknél sokkal szerencsésebbnek és mikor lehet döntés az eutanáziáért folytatott harcában? Kiderül a fenti videóból.

Karsai Dánielre szavazott az RTL Híradó legtöbb nézője, így ő nyerte az Év Embere díjat. A gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász élete legnehezebb ügyén dolgozik, azt akarja elérni, hogy a magyar állam engedélyezze az aktív eutanáziát. 

Nyitókép: RTL

#Reggeli#rtl#Videó#Az Év Embere#karsai dániel#eutanázia#méltó halál#alkotmányjogász#szavazás#2023#ma

Címlapról ajánljuk