Reggeli

Egy európai turista csak pár napig lett volna képes arra, ami a kolumbiai gyerekeknek 40 napig sikerült

rtl.hurtl.hu

2023. június 14. 10:39

Dr. Schuler Zsófia gyermekgyógyász volt a Reggeli vendége, akivel arról beszélgettünk, orvosi szempontból hogyan lehetséges, hogy négy gyerek több mint egy hónapon át túléljen a dzsungelben. 

Amikor Dr. Schuler Zsófia először olvasta, hogy eltűnt négy gyerek az őserődben, bizakodó volt a túlélésükkel kapcsolatban, hiszen tudta, bennszülött gyerekekről van szó, akiknek megtanították az „erdő szabályait”. Mindezek ellenére is valódi csodának tartja, hogy sikerült túlélniük a dzsungelben a tizenhárom, kilenc- és négyéves gyerekeknek, valamint tizenegy hónapos kistestvérüknek.

A kiszáradás volt a legfőbb ellenségük

A gyermekgyógyász szerint a dzsungelben az egyik legnagyobb veszély a kiszáradás volt, amibe a gyerekek belehalhattak volna. Még a 11 hónapos gyereknek is legalább napi egy litert kellene inni, de fél liter kell az életben maradáshoz is. Így a legoptimálisabb napi hat liter folyadék lett volna a négy gyerek számára. Dr. Schuler Zsófia szerint a gyerekek úgy élhették túl a 40 napot, hogy esővizet tisztítottak, amire egy európia turista például nem lett volna képes. Valószínűleg a legidősebb gyerek, a 13 éves kislány, tudta, milyen leveleket kell használni a víztisztításhoz, hiszen az esővíz rengeteg biológiai szennyeződést tartalmaz, ami tisztítás nélkül többet árt, mint használ.

A gyermekgyógyász szerint egy átlagos felnőtt kevés kalóriabevitellel akár hetekig is életben maradhat, ez a gyermekek esetében néhány nappal kevesebb lehet. Ám a gyerekeknek szerencséjük volt, hogy a repülőn maradt még tápiókaliszt és magvak, utóbbiaknak igen magas a kalóriatartalma. Az orvos szerint egy 11 hónapos kisgyermek számára sem okozhatott nehézséget az evés.

Dr. Schuler Zsófia szerint a gyerekeket érő harmadik legnagyobb veszély az éhezés és a kiszáradás után a fertőzésveszély volt. A dzsungelben élő szúnyogok maláriát és sárgalázat is terjesztenek, illetve a sebek gyógyulását az ottani párás levegő csak nehezíti.

A gyerekeket a kolumbiai mentőkutyások beszámolója szerint már a kiszáradás előtti pillanatban találták meg a mentőcsapatok. A gyermekgyógyász úgy tudja, hogy a gyerekek még néhány hétig kórházban lesznek, ám a testi sebek mellett a lelki sebeknek is meg kell gyógyulniuk, ami jóval több idő lesz – tette hozzá.

Nyitókép: Colombia's Armed Force Press Office/AP

#Reggeli#Videó#egészségügy#kolumbia#túlélés#dzsungel#gyermekgyógyász#dr. schuler zsófia

Címlapról ajánljuk