Nagyon sok indulat fogadott – a villalakók pszichológus segítségével önfejlesztésbe kezdtek
2022. december 14. 7:19
A ValóVilág idei évada sem telik el botrányok nélkül. Voltak játékosokok, akik durván, agresszíven viselkedtek egymással, ezért pszichológus segítségével önfejlesztésbe kezdtek. Gaál Viktor pszichológus három napot töltött bent velük a villában.
Úgy készült, hogy nem készült. Ezt mondta Gaál Viktor pszichológus, aki három napon át dolgozott a villalakókkal. Azt mondta, a játékosokról próbált minden előzetes információt kizárni, hogy csak az itt és mostra tudjon koncentrálni. Azt viszont nagyon át kellett gondolnia, hogy milyen technikákkal, és módszerekkel dolgozik majd a villában.
Ami fogadott, az nagyon nagy feszültség, nagyon sok indulat. Már belépésemkor azonnal érezhető volt. Ők is csak emberek, ráadásul egy extrém helyzetbe vannak belerakva
– mondta.
A szakember nem az elméletre helyezte a hangsúlyt, hanem az akcióra, olyan gyakorlatot akart megmutatni a villalakóknak, ahol a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy mi az, ami nem jó, és hogy mi lehet erre a megoldás.
Ilyen volt például a szerepcserés gyakorlat, ahol a konfliktusban álló játékosoknak szerepet kellett cserélniük, a többiek pedig nekik szóló kérdésekkel bombázták őket.
Óhatatlanul az agyad elkezdi belehelyezni magát az ő szerepébe. Létrejön egy szerepcsere. És onnantól, hogy elkezded élni, hogy őneki milyen lehet a bőrében lenni, elkezded átvenni az ő szempontjait, elkezded megérteni, hogy benne mi zajlik le
– magyarázta Gaál Viktor, aki úgy érezte, hogy villalakók lelkesen és nyitottan fogadták. Nem mindenki, de a többség dinamikusan bedobta magát az önfejlesztésbe. VV Bibi és VV Ákos szembenállását is az oldotta fel, hogy rájöttek, azt nem szeretik a másikban, amit saját gyengeségüknak tartanak.
Meleg, szeretetteljes légkörben váltak el egymástól, a szakember abban ugyan biztos, hogy lesznek újabb feszültségek és konfliktusok, de bízik benne, hogy a játékosok továbbvisznek az ott tanultakból valamit, amivel eredményesebben oldhatják meg a későbbi konfliktusaikat.