Reggeli

Így segíthet az érettségi miatt izguló gyerekén a szülő

rtl.hurtl.hu

2022. május 2. 8:08

A szakember szerint fontos lenne megértetni a végzősökkel, hogy szabad tévedni.

„Fontos tisztázni a gyerekekkel, hogy bár nagy a nyomás, és mindenki azt mondja, hogy ezeken a napokon múlik az életük, ez valójában nem így van. Akkor is, ha hibázunk vagy nem azt a pontszámot érjük el, amit szeretnénk, mindig lehet javítani, újracsinálni, lehet más irányokat kiválasztani az életben” – mondta el Kovács Orsolya pszichológus a Reggeliben, aki úgy látja, a gyerekek sokszor szüleiknek nem akarnak csalódást okozni, nekik akarnak megfelelni.

Ahhoz, hogy a szülő valóban gyermeke támasza tudjon lenni, természetesen arra is szükség van, hogy ő maga ne azt mutassa, hogy stresszel, szorong. Reggelente próbálja megnyugtatni magát minden szülő, majd csak azután széles mosollyal a gyermek elé állni, tanácsolta a pszichológus.

Kitért arra is, hogy a szülők mondják el gyermekeiknek, hogy természetes, hogy izgulnak egy ilyen megpróbáltatás előtt. 

Légzés- és izomlazító gyakorlatokat javasolt a szorongás ellen, ezek akkor is hatékonyak lehetnek, ha a drukknak már fizikai tünetei vannak, például hányinger, hasfájás.

#Reggeli#RTL Klub#rtl#Belföld#pszichológus#érettségi#izgulás#szorongás#vizsga#végzős#iskola#oktatás#érettségi 2022

Címlapról ajánljuk