Oroszországban élő családtagjai bocsánatot kértek a háború miatt a kárpátaljai lánytól
2022. március 3. 8:58
Gál Veronika családjával együtt az ukrajnai Ungváron él. Elmondása szerint itt egyelőre még nincsenek harcok, de nagyon feszült a hangulat.
Az Ungváron élő fiatal lány a Reggeliben azt mesélt, családjával folyamatos készültségben vannak. Már össze is csomagoltak, hogy rögtön tudjanak indulni, ha olyanná válik a helyzet. Veronika még egyetemista, azonban a tanítás már a felsőoktatási intézményekben is leállt.
Az mondja, az ember Ungváron is összefogtak, próbálnak segíteni az Ukrajna keleti részéről érkező menekülteknek és az oroszokkal harcoló katonáknak. A boltok egyelőre nyitva tartanak, de hamar elfogynak az alapvető élelmiszerek.
A Reggeliben arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy az orosz propagandával ellentétben civilek is áldozatául esnek a háborúnak:
a propaganda azt mondja, hogy ők csak katonákat ölnek. De az igazság az, hogy a civil házakat bombázzák. Gyerekeket ölnek, már több mint húsz gyerek meghalt.
A fiatal lány édesanyjával, édesapjával és testvérével él Ungváron. Nagymamája már Budapestre menekült rokonokhoz. Családja másik fele azonban Oroszországban él, velük folyamatosan tartják a kapcsolatot. Ami nagyon megrázó volt számára, hogy az Oroszországban élő élő családtagjai a háború kitörésének első napján bocsánatot kértek tőlük.