Kultúra

Itt a vége: nem vállal több darabot, filmben sem fog szerepelni Molnár Piroska

rtl.hurtl.hu

2024. március 17. 17:17

Molnár Piroska, a Nemzet Színésze jelenleg nyolc darabban játszik, de újat már nem vállal: hamarosan végleg befejezi.

„Nyolc darabban játszom, de nem lesz több, már nem lesz új premierem. Most így gondolom, és abban is biztos vagyok, hogy több filmet sem forgatok” – mondta Molnár Piroska, a Nemzet Színésze a Blikknek.

Szerinte hamarosan elér oda, ahol már nem bírja. Arról beszélt: „Túl vagyok egy térd- és egy szívműtéten, beépített pace­maker segíti az életemet, már nincs hova és miért ugrálnom, bizonyítanom”.

Arról, hogy mostanában hogy telnek a napjai, azt mondta: „Nem vágyom én már semmiféle tömegrendezvényre, ha tehetem, és nem kell színházba mennem, itthon vagyok. Tévét még véletlenül sem nézek, inkább olvasok. Próbálok minél kevesebb hírt hallgatni, mert mindenről megvan a véleményem, de ezt inkább megtartom magamnak”.

Molnár Piroska két éve életműdíjat kapott a 18. Miskolci Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválon, akkor a Híradónak azt mondta, hogy az „életem első életműdíja, úgyhogy ez külön csodálatos számomra!” Egy híres fiatalkori szerepét pedig ebben a cikkünkben idéztük fel.


Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

#Kultúra#molnár piroska#nemzet színésze#nyugdíj#film#sorozat#színház#színész#egészség

Címlapról ajánljuk