„Nálunk is a politika dönt, de azért nem olyan, mint Magyarországon” – páros interjú Láng Annamáriával és Nicholas Ofczarekkel, az osztrák nemzeti színház színészeivel

Már javában építik az esti előadás díszleteit, de a Burgtheater, vagyis az osztrák nemzeti színház színészbüféje még viszonylag csendes, mégsem itt beszélgetünk, hanem Nicholas Ofczarek öltözőjében, ami csak annyiban különbözik egy hasonló funkciójú pesti helyiségtől, hogy az ablaka Bécs belvárosára nyílik. Aki tudja, merre nézzen, könnyen tanúja lehet az utcáról felpillantva, hogy a színház vezető színésze frissen felkent bohócmaszkjában Dantont készül aznap este eljátszani.

A függönyt fél nyolckor húzzák el a nagyszínpadon, addig még két óra van hátra: a színészek menetrendszerűen szállingóznak befelé, és mint egy bohózati szkeccsben, hol az aznap esti Saint-Just, hol más kollégák kopogtatnak be a hamarosan Dantonná alakuló színész öltözőjébe. Nicholas Ofczarek pedig azon az ismerős hangon tessékeli ki őket, amin a Der Pass című krimisorozat nehéz életű Winter felügyelőjeként megszólalt. Mellette Láng Annamária ül, a magyar színésznő ötödik éve tagja a bécsi nemzeti színház társulatának: az interjú után ő Danton feleségévé maszkírozza magát, de egyelőre még mindketten civilben üldögélnek a kanapén.

Még nagyjából két óra van az esti előadásig. Mi a megszokott ügymenet ilyenkor?

Nicholas Ofczarek: Az, hogy kifestem magam. Bohócmaszkban játszunk, és a bohócok mindig magukat maszkírozzák. A Danton halála olyan előadás, amire hosszabban kell rákészülnöm.

Láng Annamária: Néha látlak befelé jövet az utcáról. Felnézek az ablakodra és ott állsz, már teljes bohócsminkben, beöltözve.

Nicholas Ofczarek: Látszom az utcáról?

Láng Annamária: Ha épp az ablakod felőli oldalról jövök és felnézek, igen. 

Szoktam is mondani magamnak, hogy Niki már szerepben van. Tiszteletreméltó odaadás.

Nicholas Ofczarek: Más előadásoknál nincs szükségem ennyi időre. Megérkezem és már lépek is ki a színpadra. Harminc éve játszom már itt, kezdetben minden előadásra nagyon rákészültem, már két órával korábban bent voltam és bemelegítettem.

Láng Annamária: Ha Pestről jövök, van, hogy már órákkal korábban beérek, minden a forgalomtól függ, de ha itt vagyok Bécsben, hatvan perccel az előadás előtt érkezem. Én is elkezdem kifesteni magam, mert ez a rendezői koncepció része, hogy a bohócsminket mindenki maga csinálja. Utána még át kell fussak a szövegemen, hiszen a német nem az anyanyelvem.

Nicholas Ofczarek: Ráadásul ez egy régies nyelvezetű darab, tele csodálatos, de komplikált képekkel.

Egy régies nyelvezetű darab egy régi forradalomról, de ma is ismerős hatalmi-politikai helyzetekkel.

(Mintha csak végszóra, ebben a pillanatban belép az öltözőbe Saint-Just, vagyis az őt alakító Jan Bülow, majd látva, hogy épp interjú készül, rövid úton távozik.)

Nicholas Ofczarek: Releváns darab, nagyon is, anélkül, hogy különösebben rá kéne mutatni, miért. Nem, nem hiszem, hogy fontos rámutatni, a nézőben e nélkül is felrémlik a kérdés, hogy mi változott, változott-e valami azóta. És valószínűleg arra fog jutni, hogy hát nem sok. Amit akár aggasztónak is lehetne nevezni. De a közönség ezt majd a saját hatáskörében eldönti, ez már nem a színész dolga.

Ismernek politikusokat, nem a francia forradalom idejéből, hanem a jelenből, akik járnak színházba?

Nicholas Ofczarek: Volt egyszer valaki, egy konzervatív politikus, aki szeretett színházba járni, de ez sem ma volt, hanem vagy húsz éve. 

Nem hiszem, hogy ma sok politikus járna színházba.

Láng Annamária: Az itteni politikusokat nem ismerem fel, de volt idő, amikor a Krétakörben játszottam, hogy igen, eljöttek megnézni minket.

Van, hogy a színpadon állnak, például Danton és Dantonné szerepében és kilesnek a szerep mögül a nézőtérre? Mondjuk, mert keresnek valakit, egy ismerőst, egy rokont, vagy azért pásztázzák a nézőteret, mert híre ment, hogy Michael Haneke itt van és szereplőt keres a következő filmjéhez…

Nicholas Ofczarek: Már miért tennék én ilyet? Ez annyit jelentene, hogy nem koncentrálsz eléggé arra, ami a színpadon történik. Nem szoktam ilyet csinálni. És te?

Láng Annamária: Velem azért megtörténik néha, de csak az előadás előtt. Van egy tévéképernyő hátul, a kulisszák mögött, lehet látni a nézőteret, ahogy érkeznek az emberek. Néha nézem őket. Ez nálam oldja a feszültséget, úgyhogy néha nézem a nézőket.

Szóval még sosem játszottak egy-egy kitüntetett alaknak a nézőtéren? Csak azért, hogy azt az egyvalakit lenyűgözzék?

Nicholas Ofczarek: Régen rossz, ha le akarsz nyűgözni valakit. Abban a pillanatban, hogy ez a cél, már vesztettél is. Sokkal többre mész azzal, ha nagy ívben teszel a dologra.

Láng Annamária: Erősebbnek kell lennünk a közönségnél, mert el kell érnünk, hogy jöjjenek velünk, kövessenek minket. Ezt csak így lehet.

(Újabb kolléga próbál belépni az öltözőbe, ezúttal nem Saint-Just, hanem Lacroix, vagyis az őt alakító Johannes Zirner, de csak a küszöbig jut, látva, hogy interjú folyik, távozik.)

Sandra Hüller nemrég azt mesélte, hogy nagyon szeretett volna Michael Hanekével dolgozni, annyira, hogy fogta magát és levelet írt a nagy osztrák filmrendezőnek. Nem kapott választ. Talán majd most, hogy Oscar-díjra is jelölték. Önök írtak már hasonló célú levelet?

Láng Annamária: Én egyszer Johan Simonsnak küldtem egy üzenetet, hogy láttam egy előadását a müncheni Kammerspiele-ben, Joseph Roth Jób című regényének a színpadi változatát. 

Csodálatos előadás volt, megírtam neki, hogy emiatt döntöttem úgy, hogy megpróbálom elérni. A levél lényege persze az volt, hogy mennyire szeretnék vele dolgozni. Nem válaszolt ő sem. 

Egy sort sem. De láss csodát, a ma esti Danton halála már a második rendezése, amiben benne vagyok.

Nicholas Ofczarek: Én sosem írtam ilyen levelet, de tudtára adtam a színháznak, hogy Johan Simons-szal szeretnék dolgozni. Ez már a harmadik darab, amiben együtt dolgoztunk. Azt hiszem, össze is barátkoztunk.

Láng Annamária: Nem volt levél?

Nicholas Ofczarek: Nem volt.

Nyugodtan elmondhatja, ha mégis volt.

Nicholas Ofczarek: Nem volt levél.

Láng Annamária: Üzenet se?

Nicholas Ofczarek: Nem volt! De közöltem a színházzal a vágyamat, és ezek után találkoztam vele. Azt ugyan nem tudom, látott-e bármiben is, mert erről nem esett szó köztünk. De végül baráti viszonyba keveredtünk, azt hiszem.

A Der Pass című krimisorozat a német nyelvű piacon kívül is ismertté tette. A sorozat rajongói szemében ön nem Danton, nem a Mephisto Hendrik Höfgenje vagy Molnár Ferenc Liliomja (Ofczarek szerepei a Burgtheaterben), hanem Gedeon Winter, a minden szabályt áthágó, kiégett zsaru, aki prémgalléros kabátjában harcol a mások és saját démonjaival. Nem tart attól, hogy jön a skatulya és mostantól hasonló figurákra fogják felkérni?

Nicholas Ofczarek: Ha a Der Pass után majd nehéz életű nyomozókat kínálnak fel, még mindig ott a lehetőség, hogy nemet mondjak. Ezt végül is bármikor megtehetem.

Láng Annamária: De azért hozzád is, hozzám is társul valamiféle kép, hasonló alkatú figurák visszatérő vonásokkal.

Nicholas Ofczarek: Mert állandóan alkoholista, pszichopata figurákat játszom, nehéz alakokat.

Miért?

Nicholas Ofczarek: Hogy miért? Nem tudom. Pedig egyáltalán nem vagyok ilyen! De ezek izgalmas szerepek. Annyi aggodalmam van nekem színészként, hogy azon már nincs energiám rágódni, milyennek látszom a nézők szemében.

Láng Annamária: Nálam is ismétlődnek a szerepbeli vonások. Sokszor én kapom a tépelődő, érzékeny nő szerepét. A kissé komplikált eseteket.

Nicholas Ofczarek: Pedig te sem vagy egy komplikált eset.

Láng Annamária: Munka közben biztosan nem. Persze otthon, ha egyedül vagyok, sok mindenen tudok rágódni én is. De hát ki nincs ezzel így?

Szívesen kipróbálnák magukat könnyedebb műfajokban?

Láng Annamária: Csodálatos lenne, ha operettben is szerepelhetnék Bécsben.

Nicholas Ofczarek: Tudod milyen az operett? Megsúgom: az egyik legnehezebb műfaj. 

Én már csak tudom, anyám is, apám is operetténekes volt. Az operett-tel nőttem fel. Kálmán Imrével, Lehár Ferenccel. Azért ilyen nehéz, mert egyszerre kell nagyon jól játszani és nagyon jól énekelni.

Láng Annamária: Micsoda kihívás lenne, ha operettet adnánk elő, de a Burgtheater színvonalán. Életemben egyszer játszottam operettben, a szubrett voltam a Marica grófnőben. Nagyon élveztem.

Nicholas Ofczarek: Egyszer én is játszottam egyben, a bécsi Volksoperben. A Fogadó a Fehér Lóhoz című Benatzky-operettben. Nagyon szerettem csinálni, már csak azért is, mert ebben a világban nőttem fel.

A Der Pass-ban alakított zsarunak fontos tartozéka egy kissé operettes ruhadarab, egy prémgalléros kabát, ami legalább annyira összenőtt a karakterrel, mint Idris Elba Luther felügyelőjével a szürke szövetkabát. Megtarthatta?

Nicholas Ofczarek: Mégis, hol hordanám? Ezt a kabátot képtelenség lenne viselni a valóságban.

Láng Annamária: Más jelmezeidet tudnád hordani civilben? Én képtelen lennék rá, hiába kaphatnám vagy vehetném meg.

Nicholas Ofczarek: Egyszer vettem így egy téli dzsekit, azt hiszem, egyszer volt is rajtam. Az a szokás, hogy féláron megveheted a jelmezeidet. 

A sorozatban viselt kabát körül egyébként komoly szakmai vita alakult ki, persze még a forgatás előtt. A rendező kijelentette, hogy szerinte egy ilyen ruhadarab túl sok, de a jelmeztervező hozzám fordult és halkan megkérdezte, nekem hogy tetszik. Mondtam, hogy baromi jó. 

Egy ilyen kabát külön történetet sejtet. Talán gazdag családból származik ez a felügyelő, ki tudja, mindenesetre van benne valami titokzatos.

Többé már nem kell viselnie, az biztos, hiszen meghal a harmadik évad végén.

Nicholas Ofczarek: Nem is egyszer, kétszer halok meg a sorozatban, hiszen már az első évad végén végeznek velem. Vagy mondjuk úgy, majdnem végeznek. Akkor még nem tudtuk, hogy lesz második évad. És aztán a harmadik végén is meghalok. De akkor már végleg.

Nehéz eljátszani a meghalást?

Nicholas Ofczarek: Dehogy (vicces arcot vág, mint aki épp kipurcant)! A halál, az semmi.

Láng Annamária: Egyetértek. Nem nagy ügy.

Jó, de ilyen arcot, amit az imént vágott, én is tudok. Ennél azért csak többről van szó?

Nicholas Ofczarek: A meghalást nem nehéz megmutatni, a gondolkodást annál inkább. Főleg filmen. Ezek a legintimebb pillanatok. 

Amikor eljátszod, hogy épp gondolkodsz valamin. Sem a halál, sem a szex nem olyan nehéz, mint a gondolkodás.

Láng Annamária: Ezek a legintimebb, a legprivátabb pillanatok. Tele titokkal, sejtetéssel.

Pedig azt gondoltam, a szexjelenetek nehezebbek…

Nicholas Ofczarek: A szex csak munka. Húszan állnak körülötted, nem a legkényelmesebb helyzet.

Láng Annamária: A szex sosem a szex kedvéért van, ha mégis, az egy másik műfaj. Nekünk valamit ki is kell fejeznünk a szexszel is, valami mögöttest. Végül is erről a mögöttesről szól a színészet, filmen is, színházban is.

(Megint nyílik az ajtó, most a Camille-t játszó Felix Rech próbál belépni, de Ofczarek „interjú van” felkiáltással eltanácsolja.)

Épp vezetőváltás zajlik a Burgtheaterben. Az itt töltött harminc év alatt egy-két váltást már megért…

Nicholas Ofczarek: Ezek mindig izgalmas és bizonytalan idők. Egyelőre még minden a régi, de a következő évad már az új igazgató dolga lesz.

Láng Annamária: Nekem ez az első igazgatóváltásom itt. 

Érdekes időszak ez, sosem dolgoztam még az új igazgatóval, mindenesetre örülök, hogy számít rám, maradhatok. De ha valakinek, neked biztos itt a helyed.

Nicholas Ofczarek: Oké, de mi van, ha nem kapsz megfelelő feladatot? Akkor mit számít, hogy egyébként biztos helyed van? Akkor ez nem jelent semmit. De persze, ha megértjük, megtaláljuk egymást, maradok. Ezt azonban sosem tudhatod előre.

Magyarországon a színházigazgatók nagy részének a kinevezése a jelenlegi hatalom akaratától függ. Volt, hogy a Burgtheater igazgatóválasztásába is ilyen szinten beleszólt a nagypolitika?

Nicholas Ofczarek: Nálunk is a politika dönt, de a helyzet azért nem olyan, mint Magyarországon. Legalábbis egyelőre még nem. 

De érezhető a félelem, hogy mi változna, ha egy szélsőjobbos kancellárunk lenne. A jó hír, hogy a Burgtheater új igazgatója már megvan, ő tehát akkor is itt lesz, ha a mostani kulturális miniszter után majd valaki mást neveznek ki a következő érában.

Nemrég egy interjúban Annamari arról beszélt, hogy az osztrákok egyre többször fejezik ki a részvétüket, ha a magyarországi közéleti történésekről esik szó. Ezek a részvétnyilvánító beszélgetések a színházon belül vagy a színházon kívül esnek meg? Vagy kint is, bent is?

Láng Annamária: Én Bécsben csak a színházon belüli világot ismerem, főleg innen vannak tapasztalataim. És igen, ha van valami nagyobb horderejű esemény, egy választás, vagy valami hasonló, sokan kérdezgetnek. És valóban az történik, hogy előbb-utóbb előjön a szánalom, amikor a magyarországi rendszerről esik szó.

Ausztria egyik legnagyobb közéleti botránya a közelmúltból az Ibiza-ügy volt, a kompromittáló videóba az osztrák alkancellár éppúgy belebukott, mint az egész kormány. Két évre rá már el is készült a tévésorozat-változat, Nicholas Ofczarekkel az egyik főszerepben. Érték emiatt támadások?

Nicholas Ofczarek: Hát igen, a korrupció országhatárokon átívelő jelenség, attól tartok. Elég gyorsan megcsináltuk a sorozatot, ami az oknyomozók, két német újságíró könyvén alapult. Egy streamingplatform mutatta be, az osztrák köztévén nem ment.  Azt hiszem, ennek inkább anyagi okai voltak, a politikusok itt még nincsenek akkora hatással a köztévére, mint mondjuk Magyarországon. Egyelőre. Mert akár ez is megtörténhet. Szóval, olyan nagy közönséghez nem ért el a sorozatunk, ezért nem is lehetett belőle botrány Ausztriában. Amúgy is csak keveseket érdekel a kultúra.

Láng Annamária: Azért az nagy különbség, hogy a magyar köztévéből a propaganda folyik. Az állam pedig biztosan nem fog támogatni olyan filmet, ami kritikusan viszonyul a rendszerhez. Az ilyesmi nálunk elképzelhetetlen.

Nyitókép: Nicholas Ofczarek és Láng Annamária a Burgtheater öltözőjében  Fotó: Köves Gábor / rtl.hu