James Démonkutya Ellroy az rtl.hu-nak: Azon volt, hogy felfedje a homoszexualitásukat, a nimfomániájukat, a mindennapi perverzióikat

James Ellroyjal (75) mindig öröm interjút készíteni, mert ahogy azt a világhírű képregényszerző, Brian Azzarello a vele készült interjúnkban oly frappánsan összefoglalta: 

Jamey Ellroy nagy showman, aki sokszor csak azért mond dolgokat, hogy provokáljon.

James Ellroynak új regénye jelent meg magyarul, az Általános pánik, és bár a termékeny író – olyan klasszikusok szerzője, mint a Szigorúan bizalmas, a Fekete Dália vagy a Fehér Jazz – már a következő könyvét reklámozta Amerika-szerte, szakított azért időt, hogy válaszoljon az Általános Pánikot érintő kérdéseinkre.

Ellroy ezúttal nem vállalt telefonbeszélgetést, kérdéseinket e-mailen fogadta, pedig ha valaki már az üzenetrögzítőjén úgy mutatkozik be – és ezt korábban magunk is tapasztaltuk – hogy „Ez itt James Ellroy, az egzaltált kutya kéglije. Hagyj üzenetet az egzaltált kutyának a sípszó után”, az olyan élmény, amit kár kihagyni. 

Amire nem számítottunk, hogy James Ellroy, az „egzaltált kutya” írásban még szókimondóbb és szórakoztatóbb, mint élőben, az Azzarello által emlegetett showman cseppet sem fogta vissza magát.

Ellroy, az interjúalany úgy szövegel, mint egy ellroyi regényhős, és az ellroyi regényhősök közismerten mocskos szájú irodalmi alakok, akiknek minden második szavát ki lehet csillagozni. 

Közéjük tartozik az Általános pánik hőse, Freddy Otash, akiből kettő is van. Az egyik Freddy létezett, korrupt Los Angeles-i rendőrből lett hollywoodi fixer, lehallgatásban jártas magánzsaru és a szennylapok szorgos beszállítója, a másik Freddy viszont Ellroy találmánya, aki a regény kezdetén a purgatórium egy különösen barátságtalan cellájában ül, és épp gyónni készül.

Elsősorban erről a két alakról, a valódiról és a kitaláltról kérdeztük a tényeket mélyen lenéző írót, aki olyan válaszokat küldött, hogy azokba könnyen belepirulhat, aki nem ismeri művei pazar prózáját. Aki viszont biztosan nem pirult bele, az Helen:

Kedves magyar újságíró! Helen vagyok. James válaszait csupa nagybetűvel gépelem be. A könnyebb olvashatóság miatt teszem, és nem azért, mert James ordítana.

A gépelő Helen soraival kezdődik tehát az ellroyi mocskos móka (ha még nem mondtuk, a szerző imádja az alliterációkat) és Ellroy rövid búcsújával végződik: 

THANXXX FOR READING. DEMON DOG ELLROY

Vagyis: „Kösssz az olvasást, Démonkutya Ellroy.”

És akkor jöjjenek a kérdések és a válaszok. 

Vigyázat, felnőtt tartalom!

*

Az Általános pánik főhőse, Freddy Otash (1922-1992) 28 évvel a halála után, „a perverzek purgatóriumában” kezdi meg gyónásként elővezetett visszaemlékezéseit. Önre és az önhöz hasonló írókra is vár a purgatórium?

Először is tudnia kell, hogy az Általános pánik maga a megtestesült bolondág. Szatíra, paródia, szórakoztatás. Jól elszórakoztattam magam azzal, hogy némely, az utókor által agyondicsért szarfejt, James Deant, Nick Rayt vagy Sal Mineót nevetségessé tettem. 

Egyébként pedig nem léteznek hozzám hasonló írók.

A halál mint olyan azért ijesztő fejlemény?

Nem. Mert keresztény vagyok. Miért, főnök, maga nem az?

Billy Wilder klasszikusa, az 1950-es Alkony sugárút ugyancsak a halott főhős monológjával kezdődik. Bejön a Sunset Blvd.? Vagy Wilder másik híres film noirja, a Double Indemnity?

A Sunset Boulevard és a Double Indemnity jó filmek, de csak Wilder többi filmjéhez képest. Billy Wilder legjobb filmjei közé tartoznak, ez igaz, de film noirként másodrangúak. Mondom, mik a legjobb noirok: Out of the Past (Kísért a múlt), The Lineup, T-Men, He Walked by Night (Éjszakai vándor) és a Crime Wave (Bűnhullám).

Nemcsak Freddy Otash létezett, még ha nem is úgy, ahogy a regényében szerepel, de a hollywoodi sztárok szennyeseit kiteregető Confidential nevű pletykalap sem kitaláció. A lap 1952-ben kezdte meg működését, négy évvel az ön születése után. Mikor került először a kezébe?

Olyan ’55 vagy ’56 körül lehetett.

És tetszett, amit a Confidential magazin oldalain látott?

Igen, apuci!  

Kedvet csinált a kábszerhez, továbbá hogy a számmal örömökben részeltessem Lois Nettleton színésznőt, aki nemcsak az Általános pánikban jelenik meg, de a The Enchanters című legfrissebb regényemben is, aminek úgyszintén Freddy Otash a főszereplője.

Az ötvenes évek hollywoodi sztárjainak valóban volt félnivalójuk, hogy mit hoz le róluk a Confidential?

Nagyon is! Freddy Otash azon volt, hogy felfedje a homoszexualitásukat, a nimfomániájukat, az alkoholizmusukat, a drogfüggőségüket, a mindennapi perverzióikat, szóval Freddy O. nem szarral gurigázott, főnököm!

A Confidential hatott az olyan, ma is prosperáló bulvárlapokra, mint az amerikai New York Post vagy a brit Daily Mail?

Igen, de szó szerinti idézeteket ne várjon tőlem a kortárs kultúra nagykönyvéből. Vágom a vibe-ját ennek a szarnak, de ez minden.

Volt, hogy kinyitotta a New York Postot, és saját magáról olvashatott?

Soha.

A perverzek purgatóriumából kibeszélő narrátor nincs valami nagy véleménnyel az internetről. Az a legkevesebb, hogy infantilisnek nevezi a netet. Azért a kutatómunkához csak használja, nem?

Ne izéljen már! Az internet és minden, ami rajta van, mindennek a legalja (itt Ellroy egy olyan, a csivavák nemi szervét magába foglaló kifejezést használt, amit kénytelenek voltunk megszépíteni). Kivéve persze a saját, professzionálisan karbantartott weboldalamat.

Ha a purgatóriumban Freddy Otash kezébe kerül az Általános pánik, elégedett mosollyal nyugtázza majd, amiket róla írt, vagy be akar majd húzni egyet ennek a James Ellroy nevű szerzőnek?

Ne szarakodjunk már! A valódi Freddy O. egy aljadék volt. Ismertem őt. Gyáva, nyafogó alak volt, rettegéssel nézett fel rám, az én rettegett démonkutya seggemig sem ért fel.

Ezek szerint nem kedvelték egymást. Amikor Freddy Otash a sztárok szennyesei után kutakodott, volt, amire már ő sem volt hajlandó?

A valódi Freddy Otasht nem kedveltem. De az én Freddym érzékenyebb, költőibb, filozofikusabb alkat, és akkora a farka, mint egy barrakuda, csak kérdezze meg Lois Nettletont. Freddy Otash mindenre kapható volt, nem voltak erkölcsi megfontolásai, amikor a sztárok szennyesei után kutakodott. És nekem sincsenek.

Hollywood ma ugyanaz a mocskos hely, amilyennek az ötvenes évekbelit ábrázolja?

Pontosan. És épp ezért az én lakhelyem a csodálatos, hegyes-völgyes, a vidék idilljét árasztó, kibaszott menő Denver, Colorado.

Azt mondják, Roman Polanski neo-noir klasszikusának, a Kínai negyednek a detektív hősét, akit Jack Nicholson alakít, Otashról mintázták. Bírja a Kínai negyedet?

Nem.

És mi történt azzal a tévésorozattal, amit David Fincherrel közösen csinált volna Otashról?

Nem jutottunk messzire vele. Csak a szokásos filmbiznisz lufi volt az egész.

Tudom, nem a legnagyobb rajongója a Szigorúan bizalmas című regényéből készült filmnek, de az általános vélekedés szerint Curtis Hanson rendező mégis csak sokkal jobb munkát végzett, mint Brian De Palma, aki a Fekete Dália című regényét dolgozta fel.

Aláírom, ez így van, de ettől még mindkét fim szörnyen szar.

Idén halt meg Kenneth Anger, akinek legfőbb öröksége a hajdani hollywoodi sztárok botrányait kéjesen kiteregető Hollywood Babylon című kötet (itt írtunk róla részletesen). Anger könyve hatott önre?

Nem!!! Nem hatott!!! (Ellroy kétszer három felkiáltójelét szó szerint idézzük.)

A rajongói joggal várhatták, hogy befejezi a második L.A. Kvartettként beharangozott sorozatát, amit a Perfídia és az Ez a vihar című regényeivel kezdett meg. És akkor két regény után leállt, és jött Freddy Otash. Azért be fogja még fejezni a második kvartettet?

Meggondoltam magam. A második sorozat most már nem L.A. Kvartett, hanem L.A. Kvintett. A Perfídia és az Ez a vihar az első két kötete, a nemrég megjelent The Enchanters és még két további, ’62-ben játszódó Freddy Otash-regény fogja teljessé tenni a kvintettet.

James Ellroy Általános Pánik című regényét a Jaffa Kiadó jelentette meg. A regényt Dési András György fordította.

Nyitókép: James Ellroy és Scarlett Johansson a Fekete Dália premierjén Fotó:  J. Vespa/WireImage