Vámos Miklós: Az egyik szekértábor állandóan nyilakat lődöz rám

Nemrég jelent meg Visz a vonat című kötete, ennek apropóján az Indexnek adott interjút Vámos Miklós.

Ebben egyebek mellett arról beszél, hogy amikor 1969-ben, 19 évesen elkezdte pályáját, a magyar irodalom úgy működött, mint egy céh, az írók rendszeresen találkoztak, mindenki megkérdezte a másikat, hogy mit ír, és el is olvasták egymás írásait. Ebben olyan menő írók is részt vettek, mint Örkény István és Déry Tibor: utóbbi azt mondta egy írására, hogy nagyon jó, majd az első oldalt összetépte.

Szerinte arra nem volt szükség, térjek rögtön a tárgyra.

Megpróbálja továbbadni, amit ő kapott. A fiatalok is megkeresik, „bár az ötven százalékuk azért, hogy az Ab Ovo Könyvkiadó kiadja őket”, aztán lelombozódnak, amikor azt mondja, hogy már majdnem húsz éve nem vezeti az Ab Ovót. De talál köztük okosakat és tehetségeseket. Az íróiskolákban viszont nem hisz, nem tudja, hogy a komoly összegek, amiket elkérnek, arányosak-e azzal, amit adni képesek.

Amit én az írásról tudok, az Igen című könyvemben olvasható, pár ezer forintért

– mondta. A magyar irodalom legerősebb munkáit szerinte újabban nők írják, igaz, többnyire a traumáikról.

Nő vagyok, okos és szép, mégis csak arra kellek. Vagy: megerőszakoltak, kihasználtak. Elnyomnak a férfiak. Nagyon helyes, erről sokáig nem akartak vagy nem bírtak írni

– mondta, hozzátéve, hogy őt ebből a szempontból nem illeti szemrehányás, több regényének női hőse van, és jólesik neki, amikor női olvasók kérdezik, hogyan tud ilyen mélyen átélni női élethelyzeteket.

Vámos Miklós úgy gondolja, ő egyik politikai irányzatot sem érzi magáénak, de az egyik szekértábor állandóan nyilakat lődöz rá, mert azt hiszi, hogy a másikban van. Független gondolkodónak tartja magát:

valamiért hozzátartozik az egyéniségemhez, hogy minden kollektívumból – óvoda, iskola, egyetem, írószövetségek – kiközösítődöm egy idő után.

Az írót arról is megkérdezték, hogy milyen cenzúrába ütközik. Példaként említette, hogy a Magyar Nemzetbe nem írhat, ha küldene oda szöveget, nem közölnék, de nem is küld.

Amúgy sem olvassák elegen. Most ez van. Nem azért cenzúráznak, mert ők politikailag mást gondolnak, mint én, hanem azért, mert attól félnek, hogy akitől a pénzt kapják, nem örülne

– mondta. Az állami rádióba talán menne, ha valamelyik könyve lenne a téma, de nem mehet: néha egy „felelőtlen szerkesztő” behívná, de hamarosan visszakoznak, amikor azt válaszolja, hogy „azért kérdezd meg a főnöködet”.

Nyitókép: MTI / Czimbal Gyula