Külföld

Börtönre ítélték volna a női öltözőbe kamerákat szerelő alezredest, de a Pentagon közbelépett

rtl.hurtl.hu

2024. február 9. 12:42

Jacob Sweatland 16 éves lányokat kukkolt tornatermekben és egy bolt próbafülkéjében. Ügye rávilágít, hogy az amerikai hadseregen belül valóságos külön igazságszolgáltatási rendszert hoztak létre, amely gyakran megkíméli a katonatiszteket a komolyabb felelősségre vonástól, még akkor is, ha tárgyi bizonyítékok vannak ellenük. Bántalmazási ügyeik után egyszerűen visszatérhetnek a civil életbe.

Jacob Sweatland alezredesre egy év börtön várt volna, de az amerikai hadsereg képviselői meggyőzték a bíróságot, hogy Sweatland ügyét a nyilvánosság kizárásával belsős ügyként kezelhessék. Az eredmény az lett, hogy Sweatlandet csupán megrovásban részesítették, a bírósági okiratokat pedig titkosították, írja a Vice magazin.

Egy különleges hadbíróság azért részesítette megrovásban a hadsereg alezredesét, mert rajtakapták, hogy kamerákat helyezett el egy ruhabolt öltözőjében, hogy egy 16 éves lányt kukkolhasson. Az alezredes elmenekült a rendőrök elől, de amikor elfogták, bűnösnek vallotta magát – végül mégsem került börtönbe.

Boltban és tornatermekben szedte áldozatait

Az ügy 2022 szeptemberében robbant ki, Sweatland ekkor hagyott egy rejtett kamerával ellátott kulcstartót egy San Luis Obispó-i PacSun nevű ruhaboltban. Egy 16 éves lány megtalálta a kamerát, és leadta, az üzlet pedig kihívta a rendőrséget.

A rendőrök megnézték a kamera felvételeit, és megállapították, hogy tele van a környékbeli öltözőkben készült videókkal. Sweatland egyébként minden bizonnyal saját magát buktatta le, ugyanis később felhívta az üzletet, hogy megtalálta-e valaki a kulcstartóját. Az eladó, aki együttműködött akkor már a rendőrséggel, azt mondta Sweatlandnek, hogy valaki megtalálta, és jöjjön érte. Az alezredes be is ment az üzletbe, ahol már a rendőrök várták.

Az említett részleteket a San Luis Obispó-i bíróság feljegyzéseiből származnak, amelyek Sweatland letartóztatásakor még nyilvánosan hozzáférhetőek voltak, de a vádalku részeként titkosították őket. A feljegyzések részletei csak a helyi sajtó tudósításai által maradtak elérhetők. Az iratokból az is kiderült, hogy Sweatlandet azzal is megvádolták, hogy akadályozta az igazságszolgáltatást, és elmenekült a helyszínről, amikor a boltba érve meglátta a rendőröket. Végül könnyen megtalálták az ezredest, és le is tartóztatták.

A Mustang News cikke szerint Sweatland kulcstartóján több helyen rögzített videókat találtak, az alezredes tornatermekben is bevetette a rejtett kamerás eszközt. A titokban készített felvételeken rövid, szűk sportruházatot viselő, tornázó, különböző gyakorlatokat végző nők láthatók. Letartóztatásakor Sweatlandet eltávolították az egyetemen betöltött pozíciójából, de nem emeltek vádat a felvételek miatt, mivel az indoklás szerint „azok nyilvános helyen készültek”.

Katonai ügy lett belőle

Az ügyészek eredetileg büntetőjogi felelősségre próbálták vonni, de a Pentagon kimenekítette Sweatlandet. A hadsereg közbenjárása miatt nem büntetőper zajlott az alezredes ellen, hanem egy belső eljárás, amit a katonai igazságszolgáltatás egységes kódexe alapján folytattak le. Azt sem lehet tudni, hogy pontosan meddig jutott az ügy a bíróságon, mert az iratokat titkosították.

A lap szerint az eset jól illusztrálja, hogy a Pentagon hogyan védi a bűncselekményeket elkövető katonákat, tiszteket. Ha civil eljárásban ítélik el az alezredest, akkor akár egy évet is börtönben ülhetett volna, ehelyett egy hadbírósági döntés nyomán csak megrovásban részesítették.

A lap megkérdezte, hogy Sweatlandnek regisztrálnia kell-e magát szexuális bűnelkövetőként, a válasz az amerikai hadsereg kadétparancsnokságának képviselőjétől érkezett, aki annyit közölt, hogy „betartják az állami törvényeket”.

A hadbíróság elítélte Sweatland alezredest minősített szexuális bűncselekmény miatt. A hadsereg betartja a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos összes előírást

– közölte Dan Lessard őrnagy. Letartóztatásának idején Jacob Sweatland alezredes a hadsereg tartalékos tisztképző hadtestének programját vezette a San Luis Obispóban található Kaliforniai Műszaki Állami Egyetemen. Ő volt felelős az amerikai katonatisztek új generációjának képzéséért.

A háborús trauma miatt?

Az elezredes és az ügyvédei mindent megtettek, hogy elkerüljék a polgári peres eljárást. Mielőtt az ügyet átadták volna a katonai ügyészségnek, Sweatland megpróbálta elérni, hogy egyszerű eltereléssel megúszhassa az ügyet. Kalifornia államban a veteránok és a katonák kérvényezhetik a bíróságot, hogy ejtsék az ellenük felhozott vádakat, ha a katonai szolgálat alatt szexuális traumát, agykárosodást, poszttraumás stressz-szindrómát vagy bármilyen egyéb mentális egészségügyi betegséget szenvedtek el. 

A bírósági feljegyzések szerint Sweatland jogászcsapata azt állította, hogy a letartóztatása óta intenzív terápián vett részt. Az ügyvédek indoklása szerint az alezredes valóban sok helyen szolgált, ahol elszenvedhetett a fent felsoroltakhoz hasonló traumákat, volt bevetésen Irakban, Afganisztánban és Kolumbiában, kiérdemelte a Bronzcsillagot és a Ranger-jelvényt. A bíróság ezt a jelenlegi ügyben nem vette figyelembe, mivel szerintük a fiatal nők kitervelt zaklatása nem hozható összefüggésbe ezekkel a traumákkal – így az általa kért elterelésre sem jogosult.

Miután Sweatland terve nem jött be, a hadsereg lépett közbe. Meggyőzték az ügyészséget, hogy adják át az alezredes ügyét a Pentagonnak. A hadsereg saját vizsgálatot folytatott le, aminek az lett az eredménye, hogy Sweatlandet megrovásban részesítette a katonai ügyészség. Dan Lessard őrnagy elmagyarázta, hogy a megrovás „büntető jellegű nyilvános elmarasztalást jelent”.

A megrovás negatív hatással lesz az alezredesre, negatívan befolyásolja a katona karrierjét is

– mondta az őrnagy. Ennek némileg ellentmondva Sweatlandnek még mindig van munkája a seregnél, jelenleg a kadétparancsnokság 8. dandárjához van beosztva, ahol a kadétoktól távol, adminisztratív feladatokat lát el.

Akik még megúszták

A lap cikke szerint az ügy rávilágít a katonai ügyészség és a polgári peres eljárások viszonyrendszerére. 2017-ben Fort Hoodban egy katona állítólag bántalmazta a feleségét, és lövöldözni kezdett, amikor az asszony elmenekült az otthonukból. Bár a hadsereg akkor elküldte a férfit, nem indítottak eljárást ellene. Ugyanez történt ugyanebben az évben Alaszkában, miután egy katonát azzal vádoltak, hogy szexuálisan bántalmazta az egyik társát. Abban az esetben sem történt felelősségre vonás.

Mindkét említett esetben volt tárgyi bizonyíték a bűncselekményre, de nem indult büntetőeljárás. A katonák egyszerűen visszatérhettek a civil életbe. A Pentagon lényegében fedezési céllal külön igazságszolgáltatási rendszert hozott létre a katonai szolgálatot teljesítők számára, mintha rájuk más törvények vonatkoznának – írja a Vice.

Nyitókép: Facebook

#Külföld#jacob sweatland#usa#egyesült államok#amerikai hadsereg#kukkolás#kukkoló#ügyészség#katona

Címlapról ajánljuk