Külföld

Videón, ahogy egy pucér férfi megver egy rendőrt, majd ellopja járőrautóját

rtl.hurtl.hu

2023. november 6. 7:02

Teljesen meztelenül sétált egy forgalmas Las Vegas-i úton, amikor a rendőr megállt, hogy segítsen rajta. 

Legalább tíz vádpontban indítottak eljárást egy 29 éves amerikai férfi ellen, aki Las Vegasban teljesen meztelenül verekedni kezdett egy kereszteződésben egy rendőrrel, majd ellopta rendőrautóját, amivel száguldozni kezdett, majd balesetet okozott – jelentette a helyi sajtó. Clyde Cabulisan tettéről egy autós készített videót, ami egy csapásra ismertté tette a férfit.


A videó csak a történet egy részét meséli el

közölte az esettel kapcsolatban Steve Wolfson ügyész. 

Az esetről szóló jelentés szerint a rendőrök helyi idő szerint kedd este 11 órakor érkeztek meg a kereszteződéshez, ahol Cabulisan pucéran sétált az út kellős közepén, és azt akarta, hogy elüsse egy autó. Amikor a videón látható rendőr odaért, Cabulisan megpróbált beszállni a vezetőülésbe, de a rendőrnek ezt sikerült megakadályoznia.

Ezután verekedni kezdtek, majd a 29 éves férfinak ekkor már sikerült beülni az autóba, és el is hajtott vele. A rendőrségi jelentés szerint több mint 120 kilométer per órás sebességgel száguldozott majdnem tíz kilométeren át, gyakran a szembejövő sávban hajtva. A végén nekiütközött egy másik autónak, amiben ketten utaztak. Ezután gyalog próbált meg elmenekülni a rendőrök elől, de nagyjából száz méteren belül sikerült elfogni.

Cabulisan a rendőrségi jelentés szerint nyilvánvalóan valamilyen drog vagy gyógyszer hatása alatt állt az eset idején. Mint írták:

erre utal mozgása, vérvörös szeme, „valamint az a tény, hogy ellopott egy megkülönböztető jelzést használó rendőrautót, és teljesen meztelenül rendőrökkel verekedett”. 

Testvére a rendőröknek azt mondta, hogy Cabulisan korábban egy buliban kokaint és marihuánát fogyaszthatott, ami idegösszeroppanást okozott nála.

Cabulisannak előző hét csütörtökön kellett volna megjelennie a bíróság előtt az eset miatt, de az ütközésben szerzett sérülései miatt kórházban kezelték, ezért bírósági meghallgatását keddre halasztották. A férfi ellen tíz vádpontban indítottak eljárást. Egyebek mellett rablás, hivatalos személy elleni erőszak, mások veszélyeztetése és súlyos sérülést okozó bódult állapotban történő vezetés  miatt kell felelnie.

Nyitókép: Las Vegas Locally

#Külföld#rendőr#rendőrautó#lopás#meztelen#pucér#verekedés#las vegas#egyesült államok

Címlapról ajánljuk