Külföld

Pakisztán és India hajszálnyira volt egy atomháborútól négy éve

rtl.hurtl.hu

2023. január 25. 11:29

Mindkét ország azt hitte, hogy a másik atomcsapásra készülhet. 

Pakisztán és India nagyon közel került egy atomfegyverekkel vívott háborúhoz 2019 februárjában – közölte Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszter új életrajzi könyvében.

Az eset akkor történt, amikor Pakisztán lelőtt egy indiai harci gépet, ami megtorló támadásokat hajtott végre az országban, egy Kamírban végrehajtott öngyilkos merényletért, amiben több mint negyven indiai katona halt meg. A két ország több háborút is vívott egymással a két ország között található, vitatott hovatartozású terület miatt. A pakisztáni légierő lelőtt egy indiai gépet, és elfogta a pilótát.

Pompeo a könyvében közölte, a világ nem tudja, hogy a két ország ekkor milyen közel került az atomháborúhoz, és hozzátette:

Az igazság az, hogy én sem tudom erre a pontos választ, csak azt tudom, hogy túl közel.

Az egykori amerikai külügyminiszter, aki előtte a CIA igazgatója volt, elmondta, hogy Hanoiban volt, amikor azzal ébresztették fel, hogy egy indiai kormányzati tisztségviselő akar beszélni vele. A meg nem nevezett tisztségviselő elmondása szerint közölte vele, azt gyanítják, hogy Pakisztán atomfegyverek bevetésére készül India ellen, és már meg is kezdték annak előkészületeit.

Megkértem, hogy ne tegyenek semmit, és adjanak pár percet.

Ekkor felhívta a pakisztáni vegyveres erők vezetőjét, és elmondta nekik, amit az indiaiaktól hallott. A pakisztáni tábornok közölte vele, hogy nem igaz, hogy atomcsapásra készülnének, de hozzátette, hogy szerintük India az, ami megkezdte az előkészületeket egy nukleáris fegyver bevetésére.

Pompeo visszaemlékezése szerint az amerikai diplomáciának több órába telt, mire meggyőzte a két felet, hogy a másik nem akar atomfegyvert bevetni, és ezzel sikerült elkerülni az atomháborút a két ország között. Pompeo állításait egyelőre India és Pakisztán sem kommentálta.

A két ország közötti feszültség akkor szűnt meg, amikor Pakisztán visszaadta Indiának a lelőtt indiai gép pilótáját.  A pakisztáni miniszterelnök közlése szerint a békülés jeleként adták át a férfit.


Nyitókép: Indiai katonák atomháborús hadgyakorlatot tartanak 2006 májusában. Fotó:  Pallava Bagla/Corbis via Getty Images

#Külföld#india#pakisztán#atomháború#atombomba#atomfegyver#Kasmír#mike pompeo#egyesült államok

Címlapról ajánljuk