Levélben mondott köszönetet a stábnak Teréz, aki végre találkozhatott az ikertestvérével
2015. november 11. 7:00
A Keresem a családom! első epizódjában mutattuk be Székelyné Baráth Teréz történetét: az Etyeken született nőt gyerekkorában szakították el az ikertestvérétől, akit azóta reménytelenül keresett. Mi azonban megtaláltuk Katalint, és 53 év után végre találkozhatott a két testvér. Teréz az alábbi sorokkal köszönte meg, hogy segítettünk!
Nehéz szavakban elmondani azt a csodát, amit tőletek kaptam, s amit érzek! Amire egész életemben vágytam, hogy ikertestvéremet megtalálhassam, s lássam.
Köszönöm a kitartó, göröngyös utakon megtett munkátokat s a hiteteket, hogy ti sem adtátok fel! Nélkületek nem sikerült volna!
A neveteket imába foglalom mindennap. Köszönöm, hogy teljesülhetett egész életem vágya!
S Katival mi már fogjuk egymás kezét, és soha nem engedjük el!