Híradó

Zaklatás áldozatai állnak ki a gyerekeket ért zaklatások ellen

Barsi FanniBarsi Fanni

2024. február 20. 18:10

A gyerekek ne legyenek szexuális zaklatás áldozatai, ezt szeretné elérni öt érintett, akiket korábban abúzus ért. Kerekasztal-beszélgetést szerveztek, ahol szakemberek gyűltek össze, hogy javaslatokat készítsenek a gyermekvédelmi rendszer javítására. Kozma Lilla Rita, akit gyermekkorában zaklattak, arról beszélt, fontos, hogy a felnőtteket is felkészítsék annak felismerésére, ha egy gyerek bajban van.

Pető Attila a Házon Kívülben beszélt arról, hogy 13 éves korában molesztálta egy pap.

„Beszélgettünk, mögém állt, átkarolta a nyakamat, és a testemet, és elkezdte puszilgatni a nyakamat.”

Intim helyeken is érintette.

„Ezek ilyen 30-40 másodperc, egy perc voltak talán, de nagyon feszült pillanatok voltak.”

Más gyerekek ne éljenek át hasonlót, ezt szeretné elérni Pető Attila és négy társa. A bicskei gyerekotthon pedofil igazgatójának falazó tanárnak adott elnöki kegyelem miatt kirobbanó botrány után Pető Attila, Hodász András, Kozma Lilla Rita, Ivák Bence és Pion István összefogtak egy jobb gyermekvédelmi rendszerért.

Szakmai szervezetekkel közösen szeretnénk beszélni arról hogy milyen rendszerszintű változások kellenek ahhoz, hogy a gyerekeknek sokkal jobb legyen az elkövetkező évtizedekben

– mondta Pető Attila

Kerekasztal-beszélgetést szerveztek az Országos Közös Akarat nevű civil csoporttal együtt, hogy szociológusok, pszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek javaslatokat készítsenek. Kozma Lilla Rita, aki maga is szexuális zaklatás áldozata, azt mondja, neki nagy segítség lett volna, ha a felnőttek felismerik, hogy bajban van.

„Számomra ez nagyon sokat jelentett volna” – mondta.

Amikor engem bántalmaztak és jeleztem több más felnőttnek is, hogy velem mi történik, ezt figyelmen kívül hagyták és legyintettek, illetve azt mondták, hagyjam, majd befejezi

– idézte fel Kozma Lilla Rita.

Herczog Mária szociológus arról beszélt, hogy rendszerszintű változást próbálnak elérni.

„Minden országban készüljön olyan gyerekköltségvetés, ami láthatóvá teszi a kormáyzat számára, de a közösség számára is, hogy mennyi pénzt és milyen formában költenek gyerekek és családok támogatására.”

A következő találkozóra már a politikai pártok képviselőit is várják, kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt.

#Híradó#Videó#Belföld#bicske#gyermekotthon#abúzus#pedofília#áldozat#zaklatás#top hírek#gyermekvédelem#ma

Címlapról ajánljuk