Híradó

Jön a visszaváltási díj, 50 forintot számolnak fel minden egyes pet-palackért, sörösdobozért

Major EszterMajor Eszter

2023. október 5. 18:42

Jövőre jön a kötelező visszaváltási díj: 50 forint számolnak majd fel az egyszer használatos pet-palackokért, üvegekért, fémdobozokért. Ezeket később ugyanennyiért lehet majd visszaváltani. Az erről szóló kormányrendelet tegnap jelent meg. Az új szabály januárban lép életbe de az első fél évben még átállási időszak lesz- fokozatosan jelennek meg a polcokon a jelzett termékek. A Greenpeace szerint ezzel például háromszor annyi hulladékot lehet majd újrahasznosítani mint korábban.

Környezetvédők gyűjtötték össze néhány éve az eldobált pet-palackokat. Szerintük óránként 180 ezer ilyen flakont dobnak ki Magyarországon.

Jövőre a palackozott üdítők többsége után 50 forint visszaváltási díjat kell fizetni. Ugyanez vonatkozik majd az üveges és a fémdobozos üdítők és alkoholos italok döntő többségére is.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint fontos tudni, hogy az új szabályozás ugyan januárban lép életbe, de a boltok fél éves átállási időt kaptak, tehát a rendszert fokozatosan vezetik majd be. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a díj a vásárlót terheli majd, de csak addig amíg vissza nem váltja a terméket.

„A vásárlónak ott kell hagynia az 50 forintot, visszaváltási díjat annak érdekében, hogy vissza is vigye majd az üres palackot, amit egy automatába tud majd bedobni. A termék árába ez nem épül be, azon kívül kell fizetni a visszaváltási díjat. A polcokon ez fel lesz pontosan tüntetve, hogy mennyi a termék ára, ezen felül ott lesz, hogy 50 forint visszaváltási díjat kell fizetni a pénztárnál – magyarázta a gyakorlati megvalósítást a Híradónak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A Greenpeace szerint ezzel háromszor annyi hulladékot lehet majd újrahasznosítani, mint eddig.

„Hatalmas előrelépés, hogy az eddig nagyon sokszor veszendőbe menő alapanyagok, mint a pet-palack, az alumínium és az üveg most jó eséllyel hasznosulni fognak, hiszen ha van rajta egy jelentősebb betétdíj, akkor a jelenlegi 30 százalék körüli hasznosulási arány várhatóan 70-80, de akár 90 százalékra is megnő” – bizakodik Simon Gergely, a szervezet vegyianyag-szakértője.

A civil szervezetnél azt mondják, az lenne az igazán környezetbarát megoldás, ha az emberek az újratölthető palackokat választanák az eldobható helyett, de szerintük ezt a magyar jogszabályok nem ösztönzik.

Az 50 forintos visszaváltási díj bevezetése mindenhol kötelező lesz, visszaváltó automatákat azonban csak a 400 négyzetméternél nagyobb üzleteknek kötelező telepíteni. 

A nagy áruházláncok közül a Spartól azt írták: 345 üzletük érintett és már telepítik a berendezéseket. Az Aldinál minden üzletben lesz visszaváltó automata.

#Híradó#Videó#környezetvédelem#visszaváltás#kereskedelem#csomagolás#top hírek

Címlapról ajánljuk