Híradó

A debreceni óriásberuházások miatt egyre több a vendégmunkás Hajdúszoboszlón, a helyiek féltik a város turisztikai értékét

Hajdú OrsolyaHajdú Orsolya

2023. július 19. 18:53

Félnek a hajdúszoboszlóiak, hogy visszaesik az idegenforgalom, ha sok külföldi vendégmunkás érkezik. A helyiek szerint egyre több szálláshelyet béreltek ki munkásoknak hosszútávra a debreceni beruházások miatt. Az egyik helyi képviselő nyílt levélben kéri a szállásadókat, hogy ne adják ki a szobáikat vendégmunkásoknak. A polgármester szerint mindent megtesznek, hogy ne legyenek munkásszállók a városban.

Hajdúszoboszló Budapest után az egyik legnépszerűbb belföldi úticél, de sok a külföldi turista is. Az elmúlt hónapokban nemcsak nyaralni vágyók kerestek itt szállást, méghozzá hosszútávra, hanem  a külföldi vendégmunkásokat toborzó cégek is. Már megszálltak külföldi munkavállalók a városban, és a hajdúszoboszlóiak azt beszélik, még többre lehet számítani. Egy helyi asszony is látta például azt a kamiont, amelyből felszereléseket pakoltak ki – erről arcát nem vállalva beszélt stábunknak.

A török kamion hozta a vaságyakat és az ágyneműket.

A helyiek attól tartanak, hogy a vendégmunkások érkezése visszaveti majd a turizmust, amelytől sokak megélhetése függ. Ezt mondja az egyik helyi önkormányzati képviselő, aki nyílt levélben kéri a szállásadókat, hogy akármilyen kecsegtető szerződést is kapnak vállalatoktól, ne írják alá.

A debreceni építési hatóság adta ki erre az engedélyt, tehát mi akkor értesültünk erről, amikor elkezdődött ez az egész munkafolyamat 

– mondta Jónás Kálmán önkormányzati képviselő, aki szerint az emberekben azóta nagy a bizonytalanság a vendégmunkásokkal kapcsolatban, hogy kiderült: itt, az üdülő- és lakóházakkal határos magánterületen munkásszálló épül.

A város polgármestere a helyiek közbiztonsággal kapcsolatos aggodalmai miatt fokozott figyelmet kért a rendőrségtől. 

Az önkormányzat nemrégiben úgy döntött, munkásszálló csak ipari övezetben, helyi vállalkozói tevékenységhez kapcsolódva épülhet.

Hétvégén egy felhívással éltem én is a helyi vállalkozókhoz, hogy fontolják meg, hogy rövidtávú haszonszerzés helyett, nem jobb-e, ha megőrzik a városunknak azt a jellegét, hogy turisztikai értékesítésként fogják fel az ingatlanjukat 

– nyilatkozta Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere.

Azt mondja, az ezzel kapcsolatos online bejegyzését azért törölte, mert a hozzászólások miatt – szerinte – torzult az embereknek szánt üzenete.

#Híradó#Videó#hajdúszoboszló#vendégmunkások#szállás#idegenforgalom#turizmus

Címlapról ajánljuk