Híradó

Nem ő harapta meg a rendőrt, az nyúlt a szájába – állítja a részegen menekülő püspökladányi férfi

Hajdú OrsolyaHajdú Orsolya

2023. június 15. 18:36

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a püspökladányi férfi, aki részegen vezetett, menekült a rendőrök elől, végül otthonában fogták el. Az ügyészség öt évet kér rá. Ügyvédje szerint viszont a rendőr véletlenül sérülhetett meg.

A 29 éves férfit azzal vádolják, hogy részegen menekült autójával a rendőrök elől, és egyiküket megharapta. Ezért az ügyészség vele szemben 5 év szabadságvesztést, 5 év közügyektől eltiltást, valamint végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltást fog indítványozni.

Tavaly ősszel egy püspökladányi bankfióknál parkolt le a férfi, ügyet intézni ment. Valaki azonban telefonon tett bejelentést, hogy részegen ült kocsiba. Két járőr a helyszínre ment, távolról figyelték a férfit, aki, amint meglátta őket, kikerülte a rendőrautót és száguldani kezdett. A főútra felhajtva, több utcán át menekült. Az egyik járőr a lehúzott ablakon át kiabált neki, hogy álljon meg, de hiába. A rendőrök elől menekülve a vádlott hazavezetett, majd befutott a házba, ahol bezárkózott a nappaliba. Belülről nyomta az ajtót, hogy ne jussanak be hozzá a rendőrök, csak az anyja kérlelésére volt hajlandó elállni az ajtóból. Ami ezután történt, arra a rendőrök sem számítottak. A konyhában lévő hűtőgéphez futott, amiből kivett egy dobozos sört, hogy megigya. A rendőr felszólította őt a törvény nevében, hogy fejezze be a cselekményét és tegye le a sört.

A heverőn próbálták megbilincselni, ekkor harapta ujjon a vád szerint az egyik rendőrt.

Azonban ezt a vádlott tagadja.

Hogyan lehet az, hogy a sebesülés után azonnal, az orvosi vizsgálat nem állapít meg sérülést, majd egy hatnapos, kontroll alapján pedig kimutatható az ujjcsontnak a törése?

– ezt már Kis József ügyvéd kérdezi. A védelem szerint a rendőr véletlenül nyúlhatott bele a vádlott szájába, így keletkezhetett a sérülése. A férfi az elfogása óta letartóztatásban van. Az ügyvédjével kérték, hogy a jogerős ítéletig küldjék inkább bűnügyi felügyeletbe, de büntetett előélete miatt a bíró ezt elutasította.

#Híradó#Videó#top hírek#Baleset-bűnügy#megharapta#rendőr

Címlapról ajánljuk