Híradó

Videón: véres harc lett a tüntetésekből Peruban, eddig ketten vesztették életüket

rtl.hurtl.hu

2022. december 12. 13:50

Könnygázzal próbálják visszaszorítani a rendőrök azt a több ezer tüntetőt Peruban, akik a legújabb elnök, Dina Boluarte lemondását követelik. A demonstrálok egy része a volt államfő, Pedro Castillo szabadságát követeli, akit a törvényhozók szerdán szorítottak ki az elnöki székből.

Pedro Castillo elnököt a törvényhozás tagjai szerdán távolították el, amikor egy vádemelési szavazás előtt a kongresszus feloszlatását kezdeményezte. A tüntetések főleg a vidéki területeket érik, ahol sokan szavaztak a szegény andoki körzetből származó, korábban tanárként dolgozó Castillóra.

Peru fővárosában, Limában vasárnap ismét több százan gyűltek össze a törvényhozási palota előtt. A mozgósítást visszaszorító rendőrség könnygázt vetett be, amikor az épületben a képviselők megkezdték az ülést. A rohamrendőrök könnygázt vetettek be a tüntető tömeg ellen.

Az eddigi tüntetéssorozatban egy 15 éves fiú már életét vesztette Andahuaylas hegyvidéki településen – közölte Maria Taipe Coronado képviselő, szenvedélyesen követelve Boluarte lemondását.

A média egy másik halálesetről is beszámolt ugyanazon településről, részletekre azonban egyik esetben sem derült fény. A helyi kórház igazgatója, Anthony Gutierrez a rádiónak azt mondta, a másik áldozat 18 éves volt. Legalább 26-an megsérültek a jelentések szerint.

Peruban az elmúlt hat évben hat elnök váltotta egymást, köztük három egyetlen hét alatt 2020-ban, amikor a kongresszus élni kezdett a vádemelési jogkörével.

#Híradó#Videó#Külföld#peru#tüntetés#lima#Pedro Castillo#dina boluarte

Címlapról ajánljuk