Gazdaság

A magyar háztartásoknál csak a bolgár szegényebb az EU-ban, Románia is szinte már fényévekre van

rtl.hurtl.hu

2023. június 21. 7:28

Csupán az uniós átlag 72 százalékát érte el a magyarok fogyasztása tavaly. Románia az elmúlt években nemcsak Magyarországot előzte meg az egy főre jutó fogyasztásban, hanem a visegrádi négyeket (V4) is maga mögött hagyta. 

Mindössze az uniós átlag 72 százalékát érte el a magyarok fogyasztása tavaly. Ahogy két éve, úgy 2022-ben is csupán Bulgáriában költöttek kevesebbet a magyaroknál – derül ki az Eurostat vásárlóerőparitással kiigazított adataiból, amelyet a Népszava ismertetett.

Az adatok alapján 2021-ben és tavaly is csak a bolgárok költöttek kevesebbet fogyasztásra a magyaroknál, ott az uniós átlag 67 százalékát érte el az egyéni fogyasztás. A lap szerint ez voltaképpen azt jelenti, hogy a magyar háztartások az unióban a második legszegényebbek, már ami az átlagot illeti.

Mondjuk Szlovákiában sem sokkal jobb a helyzet, ott az EU-s középértékhez képest 73 százalékot mértek a statisztikusok. A sereghajtók táborát erősíti Horvátország (75 százalék), Görögország (78 százalék) és Észtország is (79 százalék). A lap rámutat arra, hogy 

Románia azt elmúlt években nemcsak Magyarországot előzte meg az egy főre jutó fogyasztásban, hanem a visegrádi négyeket (V4) is maga mögött hagyta. 

Ám érdemes kiemelni, hogy az ottani fogyasztást jelentősen élénkítik a romániai vendégmunkások hazautalásai. A lista élén már jó rég óta Luxemburg áll, ott a fogyasztás az uniós átlagot 38 százalékkal haladta meg. A második Németország (119 százalékkal), a harmadik pedig Ausztria, ahol az egy főre jutó fogyasztás az uniós átlag 118 százalékát érte el tavaly. 

Idén a magyar mutató két százalékpontot javult, ami a lap becslései szerint ha megmaradna következő években is, akkor az uniós átlagot 14 év alatt érné el Magyarország, az osztrák színvonalat beérni pedig még további 9 évbe telne.

Nyitókép: Papír bankjegyek és pénzérmék. Faludi Imre / MTVA / Bizományosi

#Gazdaság#háztartás#fogyasztás#uniós átlag alatt#vásárlóerő#eurostat

Címlapról ajánljuk