Gazdaság

Akkora a kórházak adóssága, hogy válságtanácskozást hívtak össze a beszállítók

rtl.hurtl.hu

2023. május 23. 17:27

Vannak olyan cégek, amelyek idén még egy forintot se kaptak.

Válságtanácskozást hívtak össze a kórházi beszállítók, miután április végére a március végi 39,3 milliárd forintról 51,6 milliárdra nőtt a kórházak adóssága – írja a Napi.hu.

Vagyis egyetlen hónap alatt 12,3 milliárd forinttal nőtt a tartozás, aminek csaknem teljes összege a szállítókkal és szolgáltatókkal szemben áll fenn. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára azt mondta a gazdasági portálnak, hogy a válságegyeztetés során fognak dönteni arról, hogy mely kormányzati szereplőktől pontosan milyen intézkedéseket várnak.

A főtitkár szerint rengeteg beszállító arról számolt be, hogy idén még egyetlen forintot sem kapott az egészségügyi intézményektől, a kórházvezetők széttárják a karjukat, mert elképzelésük sincs, mikor tudnak fizetni. Ha a kormány év végéig nem foglalkozik a problémával, azzal nemcsak azt kockáztatja, hogy 100 milliárd forint fölé nő az adósság, de azt is, hogy egyre több cég fogja beszüntetni tevékenységét.

Rásky László azt mondta, hogy ha cégek vonulnak ki a piacról, csökken az eszközbeszerzések rugalmassága és egyre inkább előfordulhat, hogy eszközhiány keletkezik, ami műtétek elmaradásához vezethet. Az intézményeket a teljesítményfinanszírozás arra ösztönzi, hogy növeljék a teljesítményüket, de a legtöbb szakma veszteséges, így minél többet dolgoznak a kórházak, annál nagyobb adósságot halmoznak fel.

A főtitkár ismét elmondta: a kormányzati elképzelésekkel ellentétben mindenképpen szükség van az egészségügyre szánt költségvetési források bővítésére, függetlenül attól, hogy az államháztartás könnyű vagy nehéz helyzetben van-e.

Nyitókép (illusztráció): MTI/Balogh Zoltán

#Gazdaság#egészségügy#kórház#adósság#beszállító#tartozás

Címlapról ajánljuk