Gazdaság

A Ferrari nem vezeti ki a hagyományos motorokat, mert nem akarnak fölényeskedni a vásárlóikkal

rtl.hurtl.hu

2023. május 14. 9:27

Szerte a világon búcsút mondanának a belső égésű motoroknak, a Ferrari azonban nem mond le róluk.

A Ferrari a 2030-as évek végéig belsőégésű motorral felszerelt autókat is fog gyártani, annak ellenére, hogy az országok világszerte a technológia fokozatos kivonására törekszenek – írja a BBC.

Benedetto Vigna, a Ferrari vezetője azt mondta, hogy arrogancia lenne ráerőltetni valamit a vásárlókra. „Nekik kell választaniuk, hogy belső égésű motort, hibridet vagy elektromos autót szeretnének-e” – tette hozzá.

A hagyományos motorral ellátott autók mellett persze a Ferrari is halad a korral, nemrég bejelentették, hogy két év múlva piacra dobják az első teljesen elektromos autójukat, amely a vállalat szerint egyedülálló vezetési élményt nyújt majd. Úgy gondolják, hogy az évtized végére az elektromos autók és a hibridek egyre nagyobb hányadát teszik majd ki a kínálatuknak.

Az EU egyébként – amellett, hogy 2035-re betiltja a belső égésű motorral szerelt új autók értékesítését – hagyott egy kiskaput a luxusautógyártóknak: a kizárólag szintetikus, megújuló energiával előállított „e-üzemanyaggal” működő autók számára mentességet ad a saját tilalma alól.

Nyitókép: Ferrari motor. Fotó: AP/Marco Vasini.

#Gazdaság#ferrari#belső égésű motor#gyártás#fejlesztés#elektromos autó#hibrid#Benedetto Vigna

Címlapról ajánljuk