Fókusz

Korábban ápoló volt Márta, aki most hajléktalanszállóról jár dolgozni

Barva ÁdámBarva Ádám

2023. december 22. 19:41

Murányi Gyula és Bukovszki Márta történetét mutatjuk be ebben a riportban. Gyula válása után egyedül maradt két kislányával. Orvosi és közgazdasági egyetemet is végzett, mégsem tud munkát vállalni, mert egészségi állapota miatt leszázalékolták: a válás után lefogyott, tönkre mentek az ízületei és a gerincét is műtötték. Gyula alig 100 ezer forintból gazdálkodik havonta, ez nagyjából az élelmiszerre és a rezsire elég, ha pedig nincs váratlan kiadás, 5-8 ezer forintot még félre is tud tenni.

A riport másik főszereplője, Bukovszki Márta eredeti végzettsége általános ápoló és asszisztens, egy budapesti gyermekkórház hematológiai osztályán dolgozott hosszú évekig. Nem szívesen beszél róla, de válása után azért menekült el a fővárosból, mert volt férje bántalmazta. Az addig rendezett élete önhibáján kívül került mélypontra és segítségre volt szüksége. Tavaly decemberben egy hajléktalanszálló 12 férőhelyes hálótermébe került. Most 10-en élnek együtt és többnyire jól kijön szobatársaival. Bár sok helyre beadta az önéletrajzát, sehol nem kapott munkát, hiába van szakképzettsége. Úgy véli, 63 évesen már nem sok esélye van arra, hogy a jelentkezők közül őt válasszák ki.

Gyuláék az Ökumenikus Segélyszervezet csomagjával ünnepi hangulatot varázsolhatnak otthonukban. Márta május óta az Ökumenikus Segélyszervezetnél dolgozik.

Az RTL is támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját, hogy ételt, otthont és esélyt adhassanak a bajba jutottaknak. A 1353-as adományvonal él, minden hívás és SMS 500 forint támogatást jelent és megmenthet egy életet.

#Fókusz#Videó#család#válás#ökumenikus segélyszervezet#segítség#orvos#ápoló#hajléktalan

Címlapról ajánljuk