Fókusz

Nem számít a drágulás és a válság, özönlenek külföldre a nyaralni vágyó magyarok

Süle LászlóSüle László

2023. július 5. 20:04

Mintha nem is lenne infláció, olyan sok magyar megy idén is külföldre nyaralni. Akik eddig is utaztak, azok jellemzően most is ezt teszik, noha az utazási irodák csomagárai is emelkedtek, amire rájön még az olykor gyengélkedő forintárfolyam is. A turizmusban dolgozók azonban eddig nem érzékelik, hogy válság lenne. A Fókusz stábja összegyűjtötte a legkedveltebb külföldi úti célokat és az is kiderül, mennyi esélye van azoknak, akik a last minute utakban bíznak.

A koronavírus világjárvány miatt volt némi visszaesés a turizmusban, így az elmúlt két-három nyár a megszokottnál alacsonyabb forgalmat hozott a szektorban, hogy mire számíthatnak az idei nyaralók arról a Fókusz, a Magyar Utazási Irodák szövetségének szóvivőjét, Bakó Balázst kérdezte.

Megnéztük, melyik külföldi országba érdemes utazni magyarként, ha még tengerpartot is szeretnénk látni
Bakó Balázs

„Azt látjuk, hogy az a kör, aki korábban utazott, az jellemzően most is utazik. Tavalyhoz képest már egy elég jó év volt, akár 2019-el összevetve a számokat, még további növekedés várható”

Nem érdemes a last minute akciókban bízni

Az utazási irodák csomagárai is emelkedtek átlagosan 15 százalékkal, és ha az inflációt is hozzászámoljuk, ez komoly terhet jelenthet a vakációzó magyarok számára. Az élelmesebbek előre lefoglalták az utazásaikat, így valamennyit spórolhattak a költségeken – a last minute akciókra bazírozóknak azonban rossz hírünk van: idén ezekből nagyon szűk a kínálat.

A last minute utat 200-250 ezer forint / főtől már lehet foglalni, nyilván repülővel, és bizonyos ellátással, akár még all inclusive ellátással is. De időben foglalva, ráadásul olyan helyre, ahol családi szoba van, amit ténylegesen választanak, tehát nem a maradékból választ az utazó család, azért olyan három-négyszázezer forinttól indul fejenként

Nem lett kevesebb Adria

Azok a magyarok, akik autóval szeretnék megközelíteni a tengerpartot leginkább Horvátországra szavaznak. Magyarországhoz legközelebb a Krk sziget esik. Január elsejével megszűnt a határellenőrzés, így ha nincs dugó, akár öt órányi autóúttal elérhető a tengerpart. Cserháti Tamara is évek óta déli szomszédunkban tölti a nyár jelentős részét a családjával.

„Igyekszünk olyan kis szigeteket, olyan kis öblöket felfedezni, ahol nincsenek sokan. Egyébként mindig Dugi otokban járunk. Itt még nem találkoztam magyarral, hozzáteszem. Úgyhogy lehet még találni olyan helyeket. Bár én egyébként nem vagyok ellene. Szeretem a saját hazámat” – mondta a Fókusznak az egykori szépségkirálynő.

Megnéztük, melyik külföldi országba érdemes utazni magyarként, ha még tengerpartot is szeretnénk látni
Cserháti Tamara gyermekeivel

Tamara azon szerencsések közé tartozik, akik egy évben többször is elmehetnek vakációzni. Az infláció hatását azonban ő is mindenhol érzi. Úgy néz ki, hogy a Horvátországot kedvelő magyarok megnyugodhatnak, ami a pénztárcájukat illeti, hiszen déli szomszédunknál csak a fagyi ára drágult jelentősen.

A drágulás ellenére a turizmusban nincs válság

A repülővel elérhető úti célok közül a görög szigetek, Törökország, valamint Albánia is egyre népszerűbb a magyarok körében. Utóbbi az elmúlt években vált keresetté Bulgária mellett, ahol szintén fejlődő infrastruktúrával találkozhatnak a turisták.

Hiába emelkedtek sokat a diszkont-légitársaságok árai is, a turizmus esetében nem lehet válságról beszélni.

„Szerencsére nem érezzük. Már a tél folyamán, sőt már novemberben elkezdődtek az előfoglalások. Úgyhogy, akik ilyen igényesebb és jó szállodába szerettek volna menni, azok már megtették a foglalásaikat a téli időszakban. Sajnos a jó szállodák már beteltek a főszezonra” – mondta a Fókusznak Bajai Ágnes, a Personal Tours ügyvezetője. A szakértő szerint nem érdemes várni  a last minute utakkal sem: most már egy négytagú családnak is nehezen tudnak helyet adni, ezért azonnal le kell csapni a kedvező ajánlatokra.

Az árak természetesen a görögöknél is emelkedtek, de átlagosan csak 5-10 százalékkal, ami nem olyan magas, mint a többi népszerű nyaralóhelyen. Már csak emiatt is vonzó lehet a magyarok számára, azzal együtt is, hogy költségesebb az utazás, mint például Horvátországba.

„Görögország az egyik legolcsóbb úti cél, köszönhetően annak, hogy ott még mindig nagyon sok az apartman. És a magyar utasok többsége azért keresi az apartmanokat, mert nem érdemes a szállodákban étkezésekre befizetni, mert annyira jó tavernákat találunk, ahol olyan finom és különleges, hagyományos, friss ételeket készítenek, hogy nem érdemes a szállodákban ilyen nemzetközi konyhát igénybe venni” – mondta a szakértő.

„Még, hogy válság van…”

Hagyományosan népszerű a mediterrán térség két slágerországa, Olaszország és Spanyolország is. Ez a két desztináció világviszonylatban is az élmezőnyben van, ennek megfelelően vannak egészen költséges részei is, de megfelelő rutinnal és jótanácsokkal ellátva ott is megtalálhatjuk a számításunkat. Kolléganőnk, Lengyel Nikolett Dél-Spanyolországban nyaral, egy kint élő barátnőjénél vendégeskedik.

Malagán, Benalmádenán lakunk, ott szoktunk a legtöbbet étkezni. Körülbelül 10 és 20 euró között egy főételt szoktunk kérni, gyümölcsével együtt 

– mesélte. Tehát, aki jól szeretne lakni egy spanyol étteremben az nyolcezer forintnyi összeggel számolhat, ám a piacozással sokat lehet spórolni.

A piacon nagyon olcsón tudunk vásárolni, gyakorlatilag 30 euróból bevásároltunk egész hétre. Egy kiló sárgabarackot, egy kiló őszibarackot, egy kiló paradicsomot, egy kiló uborkát, egy kiló avokádót, egy egész görögdinnyét, egy másfél sárgadinnyét és zöldpaprikát és két kiló cseresznyét vettünk ebből körülbelül tizenegyezer forintnak megfelelő összegből.

A többi európai tengerparthoz hasonlóan Spanyolországban sem kell fizetni a strandolásért és a mosdó is ingyenes. A napágyak bérlése kettő-hat euró között mozog.

Megnéztük, melyik külföldi országba érdemes utazni magyarként, ha még tengerpartot is szeretnénk látni

Olaszország is roppant népszerű a magyarok körében, hiszen az a terület is – különösen az északabb részek – elérhető autóval. Mivel azonban rengetegen utaznak ide Európából, szinte alig van már szabad szállás az országban. A Toszkána egyik legszebb részén fekvő Ficopazzo étterem és vendégház egy kicsit távolabb van a tengerparttól, ennek ellenére nagyon keresett.

„Tavaly kb. 300 magyar volt nálunk, áprilistól októberig. Ebben az évben már tele vagyunk, nem tudok adni szobát már senkinek, egészen novemberig, sőt már jövő évre is vannak foglalásaink. Szervezett gasztrotúrákat, éttermi rendezvényeket, esküvőket szervezünk, főzőiskola is van. Még, hogy válság van, hál’ istennek, nem” – mondta a Fókusznak Bucs Ágnes, a Ficopazzo egyik vendéglátója.

Nagy szerencse, némi szemfülesség vagy sok pénz kell ahhoz, hogy valaki jó szállást találjon most Olaszországban. Utóbbi annak sem árt, akinek már megvan a helye – az árak ugyanis ott is emelkedtek.

A covid alatt, amikor beindultunk, nem emeltünk, örültünk, hogy egyáltalán eljönnek hozzánk. Ebben az évben azért kellett emelni a benzin, az infláció és az energiaárak miatt is. A szolgáltatók itt is emeltek árakat, ezért kénytelenek voltunk mi is emelni.

– mondta Ágnes a Fókusznak. 

Már Budapesten és a Balatonon is nemzetköziek az árak 

Azt keddi riportunkban már körbejártuk, hogy észrevehető az áremelkedés itthon is, az olyan, külföldieknek is népszerű helyeken, mint Budapest vagy a Balaton, pedig egyre inkább „nemzetközivé” válik a szolgáltatások díjszabása. Ez persze nem jelenti azt, hogy külföldön jobban jövünk ki a forintunkból, inkább csak azt, hogy már itthon se. A drágulástól függetlenül úgy tűnik, az a réteg, amely eddig el tudott menni külföldre nyaralni, továbbra is megtalálja a módját, hogy ezt idén is megtegye.

Ha csak átlépjük az országhatárt, sokszor már az új helyszín, a levegőváltozás miatt már egészen máshogy érezzük magunkat, sokkal felszabadultabbak tudunk lenni. Nem utolsó sorban, amit nagyon sokat szeretünk és választunk, az a tengerpart

– sorolta Bakó Balázs a magyar turisták választási szempontjait.

A tengerpart elérésével nem is lenne akkora gond, néhány óra autózással megvan az – a megfelelő szállás lefoglalása azonban így, július elején már nem lesz olyan egyszerű – vagy éppen alaposan a zsebébe kell annak nyúlnia, aki a hűsítő koktéllal a kezében, a homokos strandon szeretné kipihenni a fáradalmait.

#Fókusz#Videó#nyaralás#külföldi utak#görögország#olaszország#spanyolország#horvátország#ma

Címlapról ajánljuk