Éjjel-Nappal Budapest

Teó féltékeny lett Karolára és Nitróra

rtl.hurtl.hu

2019. február 27. 21:40

Bori megharagudott Rolandra. Karesz nem tudta elengedni Mesit. Teó terve bevált.

Roland kifejezetten motivált már a fellépéssel kapcsolatban, be akarja bizonyítani, hogy ő a legjobb. Ám mintha minden összeesküdne ellene. Először Bori veszekszik vele, mert a lány szerint Roland elárulja őt, mert a fellépésével Tamást támogatja. Aztán váratlanul mégis felbukkannak a profi táncos fiúk, így már nincs rájuk szüksége. S ha mindez még nem lenne elég, Bori akaratlanul is megbántja Rolandot, akinek mindenből elege lesz, és úgy dönt, hogy csak azért sem dobja be a törölközőt.
 


Habár Mesi és Karesz előző nap elhatározták, hogy csak barátok maradnak, reggel még mindig kerülik egymás tekintetét.  Miután Karesz és Mesi kettesben egy lovas szántúrán vesznek részt, Karesz újra szerelmet vall a lánynak, aki meginog, de próbál az eszére hallgatni, attól fél, ha harmadjára is összejönnek, az nem lenne jó, mert ha egyszer megint szakítanak, akkor már Kareszen kívül Tedit is elveszítené. De mikor Milán, aki közben összejött a csinos lánnyal ezt megtudja, szemrehányást tesz Mesinek, hogy ezzel a döntésével elszalasztja a saját boldogságát.
 


Miután Nitró és Karola lefeküdtek egymással, Nitró örömmel viszi a hírt Teónak, hogy a küldetés teljesítve: Karola belezúgott Nitróba. Teó, aki bár nem vallja be magának, de mintha féltékeny lenne, felkeresi a tetováló szalonban Karolát, hogy tesztelje, mennyire kötődik hozzá, de Karola elég hűvösen fogadja. Teó nem tud mit kezdeni azzal az érzéssel, hogy bár sikerült elérni, hogy Karola már nem tapad, de bosszantja, hogy más férfival lefeküdt. Evelin szembesíteni akarja Teót, hogy féltékeny Karolára, aki ezt nem hajlandó bevallani.
 

#Éjjel-Nappal Budapest#féltékenység#mesi#szerelem#heiligenblut#bori#roland#chippendale

Címlapról ajánljuk