Éjjel-Nappal Budapest

Barna és Lali közös bizniszbe kezdenek

rtl.hurtl.hu

2017. augusztus 2. 20:55

Lali legújabb ötlete, hogy házalni fog a potencianövelővel, de gyorsan kiderül, hogy nem megy neki túl jól…

Lali fogadni szeretett volna arra, hogy Paula és Tamás veszekedéseinek a száma idő előtt eléri a huszonötöt. Amikor szóba hozta, hogy lenne tízezer forintja, amit megjátszana, a többiek inkább a lakbért kérték rajta számon, mivel Lali mindig késve fizeti azt be. Laller csak annyit reagált, hogy arra jelenleg nincs pénze, mire Alexa rákérdezett, hogy mi a helyzet azzal a pénzzel, amit a felnőttfilm forgatásáért kapott.

Lali a többiek piszkálódása után úgy döntött, potencianövelő szerrel fog házalni. Gábor nem akarta egyedül elengedni, így inkább ő is vele tartott. Lali lelkesen indult neki a házalásnak, de mindenki visszautasította őt. Gábor próbálta meggyőzni barátját arról, hogy az embereknek nincs igénye a potencianövelőre, sőt, még azt is elmondta neki, hogy a szer nem működik igazából. Gábor hozzáállása feldúlta Lalit, így egyedül folytatta a házalást, méghozzá személyesen bekopogva az emberekhez, mivel egy arra járó lakó nyitva felejtette egy társasház ajtaját.

 

 

 

A házban Lali összefutott egy fiatal fiúval, aki érdeklődött terméke után, viszont még mielőtt eladhatott volna neki bármit, megjelent a fiú apja, aki idegesen elhajtotta Lalit, persze csak miután Lali rá is megpróbálta rásózni a potencianövelőt.

 

 

 

A csúfos visszautasítások után Lali egy kocsmában vigasztalódott Joe-val. Lali kiöntötte a szívét Joe-nak, nem értette miért nem sikerül neki semmi sem. Nem tudta eladni a potencianövelőt, ráadásul apjának sem tudott bizonyítani. Lali részegen elkezdte szidni a kocsma pultosát, Barnát, amiért ő is kinevette a termékét. A kocsmában többen is Lali ellen fordultak, amiért ilyen hangnemet engedett meg magának, ezért Joe kivezette Lalit a helyről, majd hazaküldte őt.  Lalinak arra sem volt ideje, hogy összepakolja varázsszereit, ezért otthagyta mindet a kocsmában.

 

 

 

Hazaérve Laller kidobta az összes megmaradt potencianövelőt, aztán megjelent az albérletben Barna. Lali amint meglátta őt, berohant egy szobába és magára zárta az ajtót, majd azon keresztül bocsánatot kért a pultostól. Barna viszont nem ártó szándékkal érkezett, csupán azt akarta elmondani Lalinak, hogy eladta az összes potencianövelőt, amit a kocsmában hagyott. Barna rájött, hogy a legénybúcsúkon nagy igény van Lali potencianövelőjére, és felajánlotta neki, hogy legyenek üzlettársak, árusítsák együtt a terméket. Lali természetesen beleegyezett, ő legyártja a szert, Barna pedig segít eladni őket.

 

 

#Éjjel-Nappal Budapest#barna#biznisz#munkatárs#üzlettárs#potencianövelő#legénybúcsú#üzlet#kocsma#énb

Címlapról ajánljuk