CinemaKlub

Nagy Ervin bajszos vámpírvadászként tér vissza a mozikba!

rtl.hurtl.hu

2019. augusztus 1. 11:29

Megérkezett az Isteni műszak rendezőjének új filmje, a Drakulics elvtárs első előzetese, amely egy igazán impozáns szereposztást és kellően vicces komédiát ígér.

Vérvörös Mustang dübörög a Kádár-kori Budapest félhomályos utcáin. A kocsiban egy vámpír ül, aki azért jött, hogy magyar vért kóstoljon. A nyugatról érkező idegen rögtön az állambiztonság célkeresztjébe kerül, és a kommunista rezsim bajszos James Bondjai mindent elkövetnek, hogy megszerezzék tőle az örök élet titkát.

Az Isteni műszak című fekete komédiával igazi kultrendezővé vált Bodzsár Márk egy hetvenes években játszódó vígjátékkal tér vissza a hazai mozikba. A Drakulics elvtárs ráadásul egy igazán erős szereposztással rajtol majd el a nagyvásznon: Nagy Ervin, Nagy Zsolt és Walters Lili mellett Bödőcs Tibor, Balsai Móni, Thuróczy Szabolcs, Borbély Alexandra, Rába Roland, Kerekes Éva, Trill Zsolt, Pálos Hanna, Vinnai András, Rezes Judit és Znamenák István játszik a filmben.

A retró kém- és vámpírfilmek hangulatát idéző, romantikus elemeket sem nélkülöző vígjáték a tervek szerint október 31-én kerül a mozikba az InterCom forgalmazásában:

#CinemaKlub#trailer#előzetes#drakulics elvtárs#nagy ervin#nagy zsolt#Walters Lili#balsai móni#bödőcs tibor#borbély alexandra#thuróczy szabolcs

Címlapról ajánljuk