Barátom, a szimbióta - Venom kritika

Szegény Venom-filmnek igencsak hányatott sorsa volt. Mikor kiderült, hogy Pókember karakterének jogait egy megegyezésnek köszönhetően megkapja a Marvel a Sony-tól, mindenkinek felcsillant a szeme. Nem sokkal ezután bejelentették, hogy bár Peter Parker a Marvel Studioshoz került, a Sony készít egy az MCU-tól különálló Venom-mozit. A keserédes hírt aztán feljavította a tény, hogy Tom Hardy-t választották ki Eddie Brock szerepére, ráadásul megígérték azt is, hogy kőkemény +18-as akciókra számíthatunk. Ettől aztán az utolsó pillanatban visszatáncolt a Sony, a Venom pedig itthon 16-os karikával, amerikai barátainknál pedig PG-13 korhatárban került bemutatásra. Na de, elég ennyi a történelemórából, nézzük, hogy milyen is lett a héten debütáló Venom!

A történet szerint Eddie Brock sikeres oknyomozó riporter, aki boldog kapcsolatban él, és úgy összességében eléggé helyén van az élete. A szépen felépített boldogsága azonban összeomlik, amikor nyomozni kezd a többek között űrkutatással is foglalatoskodó Élet Alapítvány emberkísérletei után. És, hogy mivel kísérletezget az alapítvány? Például egy aszteroidán talált furcsa életformákkal, amiket ők csak szimbiótáknak – vagy épp szimbiontáknak, kinek hogy tetszik – neveznek. Ezek a lények ugyanis képesek összekapcsolódni egy gazdatesttel, hogy kompatibilitás esetén emberfeletti képességeket biztosítsanak neki, vagy épp leroncsolva a szervezetet elsorvasszák azt egy idő után. Azzal persze nem árulunk el nagy titkot, hogy idővel Eddie is összeakad egy bizonyos fekete szimbiótával, ezzel pedig megkezdődik a mészárlás és a móka.

Mert mindkettőből akad a filmben. Bár a Venomban tényleg „csak” a 16-os karikába beleférő vérengzések vannak, azokat tisztességesen kihasználja a történet. Venom ugyanis fejeket harap le, embereket gyilkol egy szempillantás alatt, és úgy általában mindent megtesz azért, hogy elérje célját, egészen addig, amíg Eddie lelkiismerete meg nem állítja őt. Ez pedig azért lényeges, mert a film legfőbb humorforrása Eddie és Venom kapcsolata, ami egyfajta bizarr buddy cop hangulatot kölcsönöz a mozinak, rengeteg egysoros beszólással és akcióval.  És igen, tudjuk, nagyon sokan ódzkodnak attól, hogy egy ilyen film humoros legyen, azonban a fanyalgókat megnyugtatjuk: ha nem is mindenhol, az esetek jelentős részében jól pozicionálták a poénokat.

Az első óra viszonylag lassan, sok karakterépítéssel és hangulatkeltéssel operál, egyes jeleneteknek egyenesen horror beütése van, ami nagyon jól megalapozza a Venomhoz illő komorságot. Onnantól azonban, hogy beindul az akció, a film szétesik. Félreértés ne essék, az akciójelenetek parádésra sikerültek, látványra és koreográfiára is remekül megkomponálták őket. A film utolsó harmadában azonban felerősödnek a Venom gyermeteg hibái. A poénok egyre kevésbé találnak be, az eleinte kompetensnek tűnő főellenségből egy unalmas tucatgonosz lesz, a dialógusok pedig néha fájdalmasan gagyivá válnak. A hatalmas logikai bakikról nem is beszélve (ezeket a spoilermentesség jegyében inkább nem fejtegetném az írásban) 
 

És mégis, mindezek ellenére a Venom működik. Tom Hardy tökéletes Eddie Brock, a film tökös, kellően brutális, és szórakoztató. Az akciójelenetek tényleg parádésak, és a CGI is rendben van. Sajnos tény, hogy a Venom sokkal jobb is lehetett volna, hiszen a forgatókönyv, és a (valószínűleg) a producerek nyomására összecsapott utolsó fél óra elég távol áll a jótól, mindezek ellenére azonban így is szórakoztató film lett a Venom.

A film végén két stáblista utáni jelenet található, melyből a második semmilyen szinten nem kapcsolódik a Venomhoz, az elsőt azonban mindenféleképpen érdemes megvárni.

7/10

Képek: Intercom