CinemaKlub

Jön a következő remake hullám: készül az új Sebhelyesarcú!

rtl.hurtl.hu

2017. február 1. 10:31

Az Al Pacinóval ikonikussá vált ’83-as film hamarosan új arcot kap, hiszen a régóta tervezett feldolgozása most már tényleg elkészül. Meg is találták az új főszereplőt!

Lassan ott tartunk, hogy a filmeseknek nem is kell új forgatókönyvek után kutatniuk, hiszen egyre inkább csak a múltat próbálják meg újra eladni a jelenkor tömegeinek. Ez persze, elsülhet jól is, azonban a legtöbb esetben inkább a felháborodás és az értetlenkedés marad, hogy miért?

Most újabb sokkoló hír jött velünk szembe: az 1983-as, A sebhelyesarcú című film is újra a nagyvászonra kerül! A filmes kultúra egyik alappilléről beszélünk, ami a maga idejében tarolt a mozikban. A történet egy kubai drogbáróról, Tony Montanáról szól, akit Al Pacino alakított.

A remake előkészületei már elkezdődtek a The Variety értesülései szerint, sőt állítólag már a vezérhímet is megtalálták a sztorihoz, Diego Luna személyében.

Honnan ismerős ez a név? A színész már régóta tevékenykedik a filmiparban, azonban a nagy közönség valószínűleg a tavalyi Zsivány Egyesben figyelt fel rá, amiben Cassian kapitányt alakította.

A direktori székbe eredetileg a tavalyi Hét mesterlövész rendezője, Antoine Fuqua ült volna, azonban végül kiszállt a projektből, mert egy másik filmjével ütközött volna. Persze, ez még nem egy borzasztó hír, hiszen a film jelenleg még csak a forgatókönyv fázisnál tart.

Mit szóltok a remake-hez?

Mi bevalljuk őszintén, szívesebben látnánk egy Oscar Isaac-et Tony Montanaként, hiszen nem véletlenül nevezik sokan a következő Al Pacinónak... de talán a legegyszerűbb az lenne, ha tényleg csak meghagynánk Al-nak ezt a tisztet.

Forrás: NME, The Variety

#CinemaKlub#remake#a sebhelyesarcú#al pacino#diego luna#feldolgozás

Címlapról ajánljuk