CinemaKlub

Bradley Cooper rendezőként debütálhat

rtl.hurtl.hu

2016. június 20. 11:06

A színész ráadásul egy igazi klasszikus remake-jét tervezi újra nagyvászonra vinni. A Csillag születik ezzel már harmadjára éledhet újjá és már azt is sejteni lehet, ki lesz az ikonikus női alak megtestesítője.

Még májusban kezdett el terjedni a pletyka, hogy Cooper Lady Gagát szemelte ki Esther Hoffmann szerepére, akit korábban Judy Garland és Barbra Streisand játszhatott el az 1954-es és az 1976-os feldolgozásban. Mostanra azonban már hivatalossá vált, hogy az énekesnő fontolgatja Cooper ajánlatát.

A történet – amely William Wellman ’37-es filmjén alapszik – egy filmsztárról szól, aki miközben a saját karrierje egyre csak a süllyesztő felé halad, felkarol egy fiatal és tehetséges színésznőt.


Gaga kiemelt szerepet élvezett Cooper kívánság listáján. Persze, nem kell tagadni, hogy az első választása Beyoncé lett volna, akinek azonban le kellett mondania az ajánlatot, miután a forgatást nem tudta volna összeegyeztetni a programjaival.

Gaga viszont szintén nem tapasztalatlan a forgatások terén, hiszen idén már egy Golden Globe-bal is jutalmazták az American Horror Story-ban nyújtott alakításáért.


Cooper pedig magától a nagy öregtől, Clint Eastwoodtól kapta a tanácsot, hogy vállalja el a film levezénylését, miután neki le kellett mondania erről a szerepről.

Ha tényleg sikerül megszerezniük az énekesnőt, a forgatás jövő februárban már kezdődhet is!

Forrás: Indiewire
Képek: Tumblr

#CinemaKlub#bradley cooper#barbra streisand#judy garland#lady gaga#clint eastwood#rendezés#feldolgozás#remake

Címlapról ajánljuk