A Barátok közt egyik legveszélyesebb jelenetének forgatásán jártunk!
2018. április 19. 10:55
Egy kis lángból percek alatt óriási tűzvész keletkezhet. A híres sorozatban meg is történt a katasztrófa…
Nem várt fordulattal készültek a Barátok közt készítői, ugyanis az egyik legromantikus jelenet – Krisztián lánykérése – egy brutális tűzesettel végződött. Bár a történet kitalált, viszont a Rózsában lévő lángok nagyon is igaziak voltak.
Hogy biztosan senkinek se essen baja, több tűzoltó biztosította a forgatás helyszínét, miközben a profi pirotechnikusoknak pedig az volt a feladatuk, hogy életben tartsák a lángokat, amíg forog a kamera.
A nem mindennapi jelenetre a Barátok közt színészeinek kifejezetten készülniük kellett.
„Nekem nehéz volt, erre fel kellett készülni, lelkiekben, és mentálisan is” – árulta el Seprenyi Laci.
László kolléganőjét, Nagy Alexandrát is megviselte a forgatás.
„Én mindenféleképpen a megviseltek táborát erősbítem. Mert ügye a tűz egy dolog, de én vagy majdnem, vagy teljesen elveszítem a legnagyobb szerelmemet” – nyilatkozta a színésznő.
A sorozatnak egyébként nem ez az első tűzesete, ugyanis már Berény Juli és Illés Peti is került életveszélyes helyzetbe.
Hogy pontosan mi is történik a szereplőkkel, és hogyan készültek a Rózsa lángoló jelenetei, itt megnézheted!