Celebklub

Elcsábítanád Aranyosi Pétert? Segítünk!

rtl.hurtl.hu

2017. június 10. 10:00

Többféle mód is létezik rá, hogy megkaparinthassuk a humorista szívét: egy-kettőt már eddig is ismertünk, azonban a „4 betűs szavak” című önálló estjén még nagyobb Aranyosi-szakértővé válhattunk.

A Szomszédnéni Produkciós Iroda és Hajdú Balázs önálló estje után, most A Miskolci, Aranyosi Péter is elfoglalhatta a Showder Klub színpadát, ahol egyedül szállította a közönségnek a jobbnál jobb történeteit!

Az ilyen fellépések – azon túl, hogy óriásit nevethetünk – arra is tökéletesek, hogy kiderítsük, miért bomlanak annyira a stand up királyok. Aranyosiról az eddigi években már megannyi dolog kiderült: ilyen például az is, hogy nála mindenképpen a Star Wars a nyerő, még akkor is, ha emiatt a feleségével kell csatáznia!

Ehhez hasonló izgalmat vált még ki belőle a foci is, ahol a szurkolást sem tagadja meg magától… egy nagyobb tömeg láttán mindig remegni kezd a boldogságtól.

A „4 betűs szavak” közben azt is érzékletesen kifejtette, hogy mit is jelentenek számára a tankok és a tankos játékok! Nem gondolnánk, hogy mekkora szerelem ez… pedig a játék kedvéért még azt is elviseli, hogy kisgyerekek alázzák meg az online játékok tengerében.

„Én tankon gyereket tudnék csinálni… a tanknak!”
 

Természetesen az Aranyosi családban nemcsak ő a nagydumás férfi, hiszen két kisfia, Peti és Tomi is megörökölték apukájuk talpraesettségét és humorát!

A humorista ráadásul most először meg is mutatta a trónörökösöket, miközben mesélt egy kicsit a családi dinamikáról és a fiúk meglepő beszólásairól!

Nem bírsz magaddal? Itt megnézheted a teljes önálló estjét! Ha pedig még több Aranyosi-humorra vágysz, akkor nézd meg a humorista saját Showder oldalát!

#Celebklub#RTL Klub#rtl#Showder Klub#aranyosi péter#humor#humorista#önálló est

Címlapról ajánljuk