Bulvár

Hajnóczy Soma 100 forintért vett egy házat, majd egy rászoruló családnak ajándékozta

rtl.hurtl.hu

2023. július 21. 15:18

Fél évvel ezelőtt határozta el, hogy addig fogja gyarapítani a kezdőtőkéjét, amíg fel nem tornázza azt egy ház áráig.

Fél évvel ezelőtt fogtam száz forintot és kitűztem célul, hogy veszek belőle egy házat

– kezdte YouTube videóját Hajnóczy Soma bűvész világbajnok. A tízrészes sorozatban Hajnóczy nem kedvtelésből döntötte el, hogy a hírnevét kihasználva vesz magának egy házat szinte semmiből.

Ez a 100 forintos ház projekt legyen példa arra, hogy mindenki segítsen ott, ahol tud és úgy, ahogy tud. Nem az a fontos, hogy mennyivel segítesz, hanem az, hogy segítesz. Mindenkinek megvannak a saját eszközei, én ismert vagyok, sokan követnek, én ezt használtam ki

 – mondta Soma.

De hogyan csinált száz forintból több mint 16 milliót? Egyszerű a képlet: vesz valamit, eladja drágábban, majd abból is vesz valamit és azt is drágábban adja el és így tovább. Természetesen a megvalósítás már nem volt gyerekjáték, de a végén sikerült úgy kereskednie a termékekkel, hogy elérje a célját.

Íme sorrendben, hogy mely termékek adás-vételével jutott el egészen a házig.

  • Toll
  • Gyűjtői kártyák
  • Play Station 5
  • Elektromos gitár
  • Bud Spencer relikvia
  • Két elektromos robogó,
  • Porsche
  • Maldív utazás és támogatói pólók

A sorozat utolsó, befejező epizódja itt tekinthető meg:

Hozzászólna? Látogassa meg Facebook-oldalunkat!


Nyitókép: Hajnóczy Soma, YouTube

#Bulvár#hajnóczy soma#ház#rászorulók#segítség#Videó#youtube

Címlapról ajánljuk