Bulvár

Körtvélyessy Kinga üzletasszonyként a gyerekekkel szembeni rasszizmus ellen fog harcolni

rtl.hurtl.hu

2022. október 6. 11:59

A kislánya születése után magába fordult, de most saját kollekcióval tér vissza.

Kinga a kislánya születése előtt a Gór Nagy Mária Színitanodában dolgozott, de miután az intézmény bezárt, új munka után kellett néznie. Zárkózott típusnak vallja magát, így először nem élt a kínálkozó lehetőségekkel, de új üzlettársával aztán hamar egymásra hangolódtak, és azóta töretlen az összehang.

Imádom a kislányomat, csodálatos két éven vagyok túl édesanyaként, ugyanakkor egyre jobban hiányzott az életemből a pörgés és a kreativitás, ahol a képzeletem szárnyalhat. Talán a legtöbb édesanya megérti, mire gondolok, ha azt mondom, szűk lett a tér a számomra, és emiatt egyre inkább magamba fordultam

– mondta Kinga a Story magazinnak.

Egykori párjával, L. L. Juniorral a Nyerő Párosban szerepeltek, így ismerte meg őt az ország, és a műsornak köszönhetően talált rá egy üzleti lehetőség. Egy női ruhákkal foglalkozó édesanya kereste fel egy ajánlattal, amire először nemet mondott, aztán kiderült, hogy nagyon hasonlóak Alexával. „Az élethelyzetünk, az ízlésünk is passzolt, és még a gyerekeink is imádják egymást!”

Sok átdolgozott éjszaka után létrehozták a vállalkozásukat, bőrbarát gyerekruhákat fognak forgalmazni. Kinga a gyerekruhák mellett még egy fontos társadalmi problémát is szeretne előtérbe helyezni az új vállalkozásában: a gyerekekkel szembeni rasszizmust.

Amikor szerelembe estem, egy másodpercig sem volt kérdés a származás. A gyermekünkben sokféle vér csörgedezik, viszont éppen ezért foglalkoztat a hátrányos megkülönböztetés.


Kinga elárulta, hogy szerinte a legrosszabb, amit egy szülő tehet az az, ha pánikba esik a származásra irányuló kérdések hallatán, és nem őszintén válaszol. Szerinte a lényeg, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy az emberek belső értékei nem a külsejüktől függnek. Ezzel kapcsolatban is terveztek pólókat, amik az egyenlőséget jelképezik, amiket szintén meg lehet majd tőlük vásárolni.

Nyitókép: Reggeli

#Bulvár#Körtvélyessy Kinga#l.l. junior#vállalkozás#munka#újrakezdés#gyerekruha#Karrier

Címlapról ajánljuk