Bulvár

Shane Tusup: Azt az utat választottam, hogy úriember módjára nem szólalok meg

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 28. 10:52

Az úszóedző tudatosan hallgat a magánéletéről, és úgy érzi, hogy kifelé tart a mély vízből.

Shane Tusup, immár kettős állampolgárként, lassan tíz éve él Magyarországon, boldog, hogy befogadták – mondta az úszóedző a hot! magazinnak. Mindig is vonzotta a sport világa, és gyerekként a teniszről váltott úszásra, ami rögtön magával ragadta – olyannyira, hogy 12-14 évesen már nemzetközi versenyeket is nyert.

„Valójában senki sem ismeri a módszereimet, semmit nem osztottam meg ezzel kapcsolatban” – mondta Shane Tusup. Sok kritika éri, hogy talán túl durvák a módszerei és a sportolókkal szemben támasztott elvárásai, de szerinte ezt nem lehet máshogy csinálni:

Elvárom, hogy komolyan és professzionálisan álljanak a munkához. Nem lehet csak úgy megjelenni napi egy órára az edzőteremben, hisz sportolónak lenni nagy kiváltság, ugyanakkor egy 24 órás feladat. Ahhoz kell igazítani az étkezést, az alvást, a gondolkodást, mindent.


Tusup elárulta, hogy a kritikák sem szegik kedvét, hiszen ezek is az élet részét képezik, azonban tudatosan igyekszik elkerülni olyan témákat, amiket nem szeretne a nyilvánosság előtt megtárgyalni. Ilyen például a magánélete:

Azt az utat választottam, hogy – az úriemberek kifinomult módján – nem szólalok meg, hanem az ügyvédekre és a körülöttem lévő szakemberekre bízom az ilyen ügyek intézését. Egy komoly szakmai csapat áll mögöttem, aszerint nyilatkozom én is. 


A jövőbeni terveiről is mesélt, és elmondta, hogy úgy érzi, kifelé tart a mély vízből, és készen áll a megújulásra. Szeretne túlnőni az úszóedző szerepén és inkább üzletemberként kívánja folytatni karrierjét, de fontos számára a vízisportok szeretete, és a jövőben azt tervezi, hogy a Dunát is magára tetováltatja.

Nyitókép: Reggeli

#Bulvár#shane tusup#tervek#jövő#Karrier#magánélet

Címlapról ajánljuk